Több száz Oroszországhoz köthető oldalt, csoportot és profilt törölt a Facebook azzal az indoklással, hogy azok két jelentős méretű dezinformációs műveletben játszottak szerepet – közölte a közösségi médiaszolgáltató csütörtökön. 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A cég az után tett lépéseket az ügyben, miután két hálózatra figyelt fel a Facebook és az Instagram platformjain, melyek észrevételük szerint „szokatlan”, ugyanakkor „szervezett” viselkedést tanúsítottak. 

Nathaniel Gleicher a Facebook kiberbiztonsági politikáért felelős vezetője blog-bejegyzésében arról számolt be: az észlelt hálózatok közül az egyik Közép- és Kelet-Európa országaiban, a Balti államokban, Közép-Ázsiában és a Kaukázusban működött, míg a másik Ukrajnával foglalkozott. 

A különféle profilok kezelői független hírforrásként állították be magukat, és egyebek mellett a NATO-ellenes nézetekről és tiltakozó mozgalmakról tettek közzé bejegyzéseket. 

Gleicher elmondta: nem találtak ugyan összefüggést a két művelet között, de azt figyelték meg, hogy hasonló stratégia mentén dolgoztak, amikor profilokból kiépített hálózatokon keresztül megtévesztettek másokat a kilétükkel és a tevékenységükkel kapcsolatban. 

Hozzátette: az egyik, összesen 364 oldalt és profilt magában foglaló hálózat a Szputnyik, angol nyelvű orosz állami hírportál munkatársaihoz volt köthető. Ennek a hálózatnak egy vagy több oldalát mintegy 790 ezer regisztrált felhasználó követte. A hálózat hat év alatt hozzávetőleg 135 ezer dollárt (36,5 millió forint) költött el Facebook hirdetésekre, melyek közül a legfrissebb idén januárban futott. 

A Szputnyik a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint úgy nyilatkozott a Facebook akciójával kapcsolatban, hogy azt „egyértelműen politikai döntés” vezérelte, és „egyenértékű a cenzúrával”. 

A Facebook emellett egy másik hálózathoz tartozó további 148 oldalt, csoportot és profilt törölt az amerikai hatóságok figyelmeztetése alapján. Gleicher ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a vizsgálat során technikai átfedést találtak az amerikai időközi választások idején tapasztalt Oroszországhoz köthető tevékenységgel, a többi közt például a korábbi Internetkutatási Ügynökség működéséhez hasonló jellemzőket. 

A szentpétervári Internetkutatási Ügynökség az „orosz trollgyárként” híresült el, miután Robert Mueller különleges ügyész vizsgálata szerint már több demokratikus ország választásába – köztük az Egyesült Államokéba – is beavatkozott. 

A Facebook az elmúlt hónapokban szigorú fellépést tanúsított az álprofilok ellen, miután a közösségi médiaszolgáltatót súlyos kritika érte annak kapcsán, hogy túlságosan lassan reagált a 2016-os amerikai időközi választásokat befolyásolni igyekvő külföldi akciókra.