Anders Arborelius stockholmi bíboros egy csütörtökön megjelent interjúban azt nyilatkozta, hogy bár vannak, akik nem követik Ferenc pápa véleményét a bevándorlással kapcsolatban, az mégis „prófétai hang”, és sokan igenis hallgatnak rá.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A bíboros az amerikai Crux című, a katolicizmussal foglalkozó honlapnak adott interjújában abbéli reményét fejezte ki, hogy Ferenc pápa „segíthet az embereknek egy pozitívabb vélemény kialakításában a bevándorlással kapcsolatban”.

„Tovább kell azon lépnünk, hogy másokra a saját kényelmünkre való fenyegetésként tekintünk, és ehelyett tisztelnünk kell bennük az embert, akinek tapasztalatai és értékei nagyban hozzájárulhatnak társadalmunk gazdagításához” – állította a bíboros.

Az egyházi vezető, akit 2017-ben avatott bíborossá a pápa, azt mondta, a populizmus és a nacionalizmus elterjedése ellenére nem gondolja, hogy „az egész európai projekt veszélyben forogna”. Szerinte sajnálatos, hogy hazája szigorított a bevándorlási szabályokon, mert „a menekülteknek így sokkal nehezebb bejutni az országba. Sajnálom, hogy a svéd hozzálláás nem olyan pozitív, mint a pápáé”. Bár jelenleg Európában az irány a tömeges migráció megakadályozása felé mutat, a bíboros szerint a pápa mégis jól teszi, hogy másokkal megismerteti a migránsok személyes tragédiáit és szenvedését.

„Tudjuk, hogy a legkülönfélébb háttérrel rendelkező emberek is hallgatnak a szentatyára, és néha többen nyitottak, mint gondolnánk” – áll az interjúban. – „A szemtanúk, illetve az üldözöttségről és szenvedésről szóló történetek még olyan politikusok szívét is meg tudják érinteni, akik a migráció ellen foglalnak állást”.