Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön elismerte, hogy egy szíriai légicsapásban tévedésből az Egyesült Államok által támogatott szíriai harcosokat öltek meg.

A minisztérium közleményben ismerte el, hogy az Eufrátesz völgyében fekvő Tabkánál folyó harcokban, miközben az Iszlám Állam terrorszervezetre mértek csapásokat, tévedésből a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki szervezet 18 tagját ölték meg.     A közlemény szerint a légicsapást az Egyesült Államokkal szövetséges erők kérésére hajtották végre, s ezek a szövetségesek azonosították tévesen a helyszínt, ahol nem az Iszlám Állam dzsihadistái, hanem az ellenzéki harcosok voltak.

A dzsihadisták ellen harcoló amerikai koalíciós erők cáfolták viszont a szíriai hadseregnek azon állítását, hogy a koalíció még szerdán este az Iszlám Állam vegyi anyagokat őrző raktárára mért légicsapást és így mérgező gázok kerültek a levegőbe, több száz ember halálát okozva.

MTI