Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Bírósághoz fordult pénteken felmentése megakadályozása érdekében Augustin Lazar román legfőbb ügyész, akinek a leváltását Tudorel Toader igazságügyi miniszter egy húszpontos „bűnlajstromra” hivatkozva múlt héten kezdeményezte az államfőnél.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A miniszter egyebek mellett akkor azt állította, hogy Klaus Iohannis hiányos pályázat alapján nevezte ki 2016-ban legfőbb ügyésszé Lazart, ráadásul az államfőt is megpróbálta besározni, az sugallva, hogy az elnököt személyes érintettsége is befolyásolhatta a kinevezési rendelet aláírásakor. Lazar pályázati anyagában ugyanis a miniszter állítása szerint egy Iohannis elleni bűnvádi eljárás megszüntetését elrendelő ügyészségi határozat is szerepelt. 

A héten kiderült: az – államfőt személyesen is érintő – ügyiratot nem Augustin Lazar, hanem egy volt kollégája és névrokona, Cristian Aurel Lazar készítette, ráadásul semmi bizonyíték nincs arra, hogy annak másolata a pályázati dossziéban volt, amikor kinevezési előterjesztés az államfő elé került.

A legfőbb ügyész pénteken előzetes panaszt emelt az igazságügyi minisztériumnál a menedzseri tevékenységét kifogásoló – szerinte megalapozatlan, hamis, a közvélemény manipulálását célzó – jelentés ellen, amelyre hivatkozva Toader a felmentését kezdeményezte. Ezzel egy időben a gyulafehérvári ítélőtáblától azt kérte, hogy függessze fel a felmentésére irányuló eljárást, amíg rendeződik jogvitája az igazságügyi minisztériummal.

Az ellenzéki média szerint Toader a legfőbb ügyész és a jobboldali államfő ellen intézett támadással a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) jóindulatát próbálta megvásárolni, de szappanoperához hasonlító, hosszas és tudálékos médiaszereplései már a PSD számára is kínosakká váltak, és inkább arra szolgáltatnak kiváló ürügyet, hogy a küszöbön álló kormányátalakításnál őt is leváltsák.