THE WHITE HOUSE PETITION

Fotó: MTI/Kovács Attila, archív

A Fehér Ház számára kíván petíciót benyújtani a portál annak érdekében, hogy George Soros ellen nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki.
A felhívás szövege:

„George Soros fenyegetést jelent a szabad világra és útjában áll annak, hogy Amerikát ismét naggyá tegyék. Az alábbi bűnöket követte el:

1. Pénzügyileg nyílt lázadást támogatott amerikai nagyvárosokban, aminek következtében több millió dollár anyagi kár és életek kioltása keletkezett.

2. Megkísérelte a demokratikus választásokat manipulálni úgy, hogy több millió dollárt adott az általa kedvelt jelölteknek.

3. Meg akarja kurtítani az amerikai szuverenitást. Saját szavaival: »A stabil és igazságos világ előtt a fő akadály az Egyesült Államok… Az Egyesült Államok magatartásának és politikájának a megváltoztatása elsőrendű prioritásom«.

4. Valuta-manipulátor. Soros indította meg a brit pénzügyi válságot azzal, hogy a piacra dobott 10 milliárd fontot és ezzel a valuta leértékelését erőltette ki, és ezen egy milliárdos hasznot húzott.”

Ez alatt írható alá a petíció.

Lovas István