Jeanine Pirro bírónő több mint egy évtizeden át volt a New York állambéli Westchester megye kerületi ügyésze, s immáron hosszú évek óta a legnagyobb nézettségű amerikai hírcsatorna, a konzervatív Fox News egyik elemzője. A törékeny, erős New York-i akcentussal beszélő, dekoratív kétgyermekes családanya minden baloldali érzelmű polgár rémálma: tanult, intelligens, letisztult gondolkozású, jó a beszélőkéje – és kőkeményen konzervatív.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Pirro bírónő a Fox News-on látható, állandó műsorában tegnap a demokraták nemzeti konventje frissen megválasztott vezetőjének, Tom Pereznek a napokban New Jersey államban elhangzott szavait vette górcső alá. 
Az interneten elterjedt egy meglehetősen rossz minőségű, mobiltelefonnal rögzített videófelvétel, amely szerint Perez egy helyi baloldali összejövetelen láthatóan a szívinfarktus határán állva azt üvöltötte a mikrofonba, hogy január 21-e – emlékeznek, a washingtoni rózsaszín sapkás felvonulás, amikor elméletileg a nők jogaiért tüntettek – fontosabb volt, mint az azt megelőző nap (amikor is Donald Trump hivatalosan az Egyesült Államok elnöke lett), mert azzal a demonstrációval a népek azt üzenték meg, hogy “Donald Trump, te nem képviseled a mi értékeinket! Donald Trump, te nem nyerted meg a választást!”
Majd – akárcsak Hollywoodtól Hillary Clintonig minden jó liberális – ellenállásra szólította fel az egybegyűlteket.
Mert november óta olyan változatos témákat bírnak kitalálni a demokraták.

Sokan sokféleképpen reagáltak Perez zavaros szavaira, de Pirro bírónő nem először adta talán a legpontosabb választ.

“Van egy jóslatom” – kezdte reagálását a bírónő. – “Miközben a baloldal gyerekekként viselkedik, akik nem bírják túltenni magukat azon a tényen, hogy Hillary elveszítette a választást, és egyszerűen nem hajlandók befejezni gyalázkodó kirohanásaikat az ellen az ember ellen, akit alkotmányosan megválasztottak […], őt törvénytelennek nevezik, kormánya tagjait pedig szemétládáknak, nos, ez az ember mindeközben azt a munkát végzi, amire felhatalmaztuk. Újraépíti és modernizálja a hadsereget, és megerősíti a rendfenntartó erőket. John Kelly tábornok segítségével megszabadítja hazánkat azoktól az elemektől, akiknek egyszerűen semmi keresnivalójuk itt, és már eleve nem engedte ide őket senki.”

Pirro bírónő most sem rejtette véka alá a szélsőséges iszlám terroristákkal kapcsolatos érzelmeit: “James Matthis tábornok[kal az élén] a hadsereg arra készül, hogy kiirtsa az Iszlám Állam nevű csótányt Irakban és Szíriában – pontosan úgy, ahogy Trump elnök ígérte. Elképesztő! Egy elnök, aki nem csupán azt teszi, amit mond, de még azt is ki tudja találni, mi a végcél! Ellentétben Obama elnökkel. […] És mindeközben ezek a béna anyámasszony katonái még mindig azzal a rögeszméjükkel vannak elfoglalva, hogy Oroszország megzavarta a választást és a demokráciát. De ezek a bolondok eddig nem tudták megfejteni, pontosan mit is tett Oroszország. Ám nyilván tettek valamit, hiszen Hillary királynőt meg kellett volna koronázni! Ahelyett, hogy belátnák: az az asszony olyan kétségbeesetten akarta a hatalmat, hogy ugyanarról a privát szerverről gyűjtött pénzt és kormányzott… Nos, a többit már tudják.”

“Úgyhogy miközben ők arról nyöszörögnek, hogy majd felrobbantják a Fehér Házat [mint Madonna tette a rózsaszín sapkás tüntetésen], és felvonulnak és üvöltöznek a jobboldaliaknak […],  addig a mi elnökünk azt teszi, amire felhatalmaztuk” – folytatta tüzes elemzését a bírónő. – “Újjáépíti a hadsereget, s szembenéz a történelem során eddigi legnagyobb, a hazánkra leselkedő veszéllyel: a Kína által támogatott Észak-Koreával. A Kim Dzsongun vezette Észak-Koreával, ahol a vezér családtagjai nem mernek átmenni egy hídon, nehogy az megnyíljon alattuk és a piranják megegyék őket… És aki minden beszámoló szerint ugyanolyan kiegyensúlyozatlan, mint a Barack Obama által összeállított büdzsé volt.”

“Hogy mi is a jóslatom?” – kezdte záróbeszédét a bírónő. – “Ha és amikor a titánok harca bekövetkezik, ezek a nyúlbélák […] lesznek az elsők, akik összepiszkítják a nadrágjukat és bebújnak az íróasztaluk alá, és megköszönik a sorsnak, hogy Donald J. Trump elnöknek és tábornokainak van merszük felnőttként viselkedni és szembenézni a valódi veszéllyel, amellyel Amerikának meg kell küzdenie”.

-SVÁ-

"Our President [ Donald J. Trump ] is doing what we hired him to do.He is building up the military and dealing with the greatest historical threat that confronts America today."My #OpeningStatement

Gepostet von Judge Jeanine Pirro am Samstag, 1. April 2017