Iraki hackerek egy csoportja internetes támadást indított az Iszlám Állam ellen azzal, hogy pornófelvételeket töltött fel a terrorszervezet hivatalos kommunikációs csatornáira – olvasható az amerikai Fox News hírcsatorna honlapján.
 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Daeshgram nevű hackercsoport tagjai azt nyilatkozták a Newsweeknek, hogy céljuk az Iszlám Állam támogatói körében a terrorszervezet vezetőivel szembeni bizalom meggyengítése.

Egy esetben a hackerek egy meztelen nő fotóját photoshoppolták egy olyan közleményre, amely egy új médiaközpont megnyitójáról számolt be az Iszlám Állam által uralt Szíriában. Az így létrehozott képen úgy tűnt, mintha iszlám szélsőségesek pornófilmet néznének.

A Daeshgram elsődleges célpontja az Amaq, vagyis az Iszlám Állam hírügynöksége. A csoport először elérhetetlenné tette az Amaq oldalát, közben pedig elindított egy azzal első ránézésre tökéletesen megegyező honlapot, amelyen azonban a terrorszervezet ideológiáját gúnyolták.

Az elbizonytalanodó ISIS-támogatók így már nem tudhatták, milyen Amaq-oldalnak hihetnek. 
“Még egymás közt is erről veszekedtek és egymást tiltották ki különböző csoportokból” – számolt be a Daeshgram egyik tagja. – “Ha megnézed [a titkosított SMS-applikációt,] a Telegramot, azt látod majd, hogy még az Iszlám Állam is zavarba jött és nem hisznek az Amaqnak. Úgyhogy szerintünk sikerrel jártunk, pedig csak hatan vagyunk”.

(SVÁ)