Fotó: MTI, archív, szerk.

Nem lesz állami egyház Ukrajnában, és garantálják a szabad vallásgyakorlást mindenkinek az országban – szögezte le vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök.

Fotó: MTI (archív, illusztráció, szerk.)

Az államfő Kijevben a Zsófia téren az Ukrajna védőinek napján rendezetett hivatalos állami ünnepségen beszélt erről az után, hogy a héten a konstantinápolyi ortodox szinódus úgy határozott, folytatódjon az ukrán nemzeti ortodox egyház megteremtésének, az orosz egyháztól történő különválásának folyamata.  

Porosenko beszédében megismételte, hogy Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája azért az orosz vezetésért és orosz hadseregért imádkozik, amely agressziót hajtott végre Ukrajnával szemben. 

„Nevezhetők-e vajon azok a templomok ukránnak, amelyekben azért a pátriárkáért imádkoznak, aki az orosz hadseregért imádkozik? Kérem, hogy gondolkodjanak el erről ezen felekezet hívei” – mondta az ukrán ortodox egyháznak az orosz egyházhoz hű szárnyára utalva. Hozzátette: garantálja, hogy senkire nem gyakorolnak nyomást. „Garantálom, megmarad a joga minden ukránnak arra, hogy maga válassza meg az útját Istenhez” – szögezte le. 

Az államfő hangsúlyozta, hogy az autokefália kérdése, azaz az egységes nemzeti ukrán ortodox egyház megteremtése túllép az egyházi élet határain.

„Ez függetlenségünk, nemzetbiztonságunk, államiságunk kérdése. Ez geopolitikai kérdés a világban. Ha nem így volna, akkor az egyetemes (konstantinápolyi) pátriárka döntését nem tárgyalta volna tegnapelőtt Oroszország biztonsági tanácsa Putyin elnökletével” – hangoztatta Porosenko.  

Hangsúlyozta, hogy tiszteletben fogja tartani a kijevi vezetés azoknak a jogait, akik az orosz joghatóságot elismerő egyházi struktúrában kívánnak megmaradni, ugyanakkor az ukrán állam megvédi azoknak a papoknak és híveknek a jogait is, akik önként kilépnek a Moszkva alóli függőségből, és más ortodoxokkal együtt felépítik az egységes független egyházat Ukrajnában.  

Ukrajnában jelenleg három részre szakadt ortodox egyház működik. A moszkvai patriarchátus, amely az orosz ortodox egyház joghatóságát ismeri el. A kijevi patriarchátus, amely 1992-ben szakadt ki Filaret pátriárka vezetésével, már akkor azzal az igénnyel, hogy Ukrajnának Oroszországtól független, saját nemzeti ortodox egyháza legyen. Moszkva viszont nem ismerte el a kijevi patriarchátus függetlenségét, azóta is szakadárnak tekinti, vezetőjét, Filaretet pedig kiátkozással büntette.

A harmadik ukrán ortodox egyház, az autokefál ortodox egyház a legkisebb, amely szintén szakadár. Vezetőjét, Makarij metropolitát is kiátkozta az orosz egyház.

A konstantinápolyi szinódus csütörtökön visszavonta mind a Filaretre, mind a Makarijra kimondott egyházi átkot.