Két amerikai professzor egyetemi antifasiszta hálózatot (Campus Antifascist Network, CAN) toboroz, hogy így tereljék össze azokat, akik “eldöntötték, hogy szembeszállnak a fasizmussal” – írja a konzervatív Campus Reform.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A CAN-t Bill Mullen, a Purdue Egyetem és David Palumbo-Liu, a híres Stanford Egyetem professzorai hívták életre. Ez utóbbi szerint “önvédelemre – de nem erőszakra – szólítjuk fel azokat, akiket fenyeget a fasizmus”.
A nevével fémjelzett meghívó levélben az áll: “Trump megválasztása óta fasiszták, neo-fasiszták és az ő szövetségeseik otromba módon terjesztenek iszlamofób, antiszemita, rasszista, nőgyűlölő, homofób, transzfób és mozgássérült-ellenes üzeneteket és jelrendszereket, hogy így szerezzenek híveket és félemlítsék meg a diákokat, tanárokat és dolgozókat”.

A Campus Reformnak adott interjújában a professzor megerősítette, a CAN elsősorban olyan csoportokkal szemben jött létre, amelyek “fasiszták, vagyis egy olyan gyűlöletes gondolkodásmódot tettek magukévá, amely faji hovatartozás, etnicitás, vallás vagy szexuális hovatartozás alapján ítél, és céljuk az, hogy erőszakkal uralkodjanak felettük, kirekesszék, elüldözzék és bántsák ezeknek a csoportoknak a tagjait”.

A CAN szerint a fasizmus a kapitalizmus történelmi céljának megvalósulása a „szegények, munkásosztálybeliek és elnyomottak feletti uralom megszerzésére”.

A Campus Reform emlékeztet, hogy bár a két egyetemi professzor – retorikájában – nem támogatja az erőszakot, az antifa csoportok jó ideje véres tüntetéseken vesznek részt az Egyesült Államok minden pontján, nem egyszer konzervatív előadók ellen. Amikor erról kérdezték, Palumbo-Liu azt reagálta, a CAN elutasítaná az antifa mozgalom bizonyos elemeit és csak önvédelemre biztatna olyan esetekben, amikor valaki veszélybe kerül „egy fasiszta miatt”.

demokrata.hu