Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn telefonon tárgyalt amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, főként a közel-keleti konfliktusról.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció, szerk.
Fotók: ShutterStock.com, illusztráció

Ezt maga Putyin jelentette be, amikor Moszkvában hétfő este fogadta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, és tolmácsolta neki Trump üzenetét.

Az orosz vezető a palesztin vendégével a régióban lezajló folyamatokról és a kétoldalú viszonyról folytatott megbeszélését megelőzően kijelentette: „a közel-keleti helyzet nem olyan, mint amilyennek azt mindannyian látni szeretnénk”.

Abbász közölte, hogy az Egyesült Államokkal mint a közel-keleti rendezésben közvetítő állammal semmilyen formában sem kíván együttműködni. „Arculcsapásnak” minősítette Washingtonnak azt a döntését, hogy az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezzék át.

Hangsúlyozta: palesztin részről nem szeretnék, ha a rendezésről esetleg tartandó nemzetközi konferencia olyan mechanizmust hozna létre, amelyben az Egyesült Államok lenne az egyetlen közvetítő. Mint mondta, nem ellenezné, ha az iráni atomalkuról folytatott tárgyalások mintájára többoldalú közvetítői formátum jönne létre a „kvartett” – az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ -, valamint más országok részvételével.

Az amerikai elnök a Kreml sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a Moszkva közelében történt vasárnapi légikatasztrófa miatt részvétét fejezte ki orosz kollégájának. Abbász szintén kondoleált Putyinnak.

Putyin az eredeti terv szerint vasárnap Szocsiban tárgyalt volna Abbásszal, de a 71 halálos áldozattal járó baleset miatt a találkozó helyszínét Moszkvába tették át.

MTI