Több német biztonsági szerv közveszélyes, radikális iszlamistaként tartotta számon a hétfő esti berlini kamionos merénylet új gyanúsítottját, ügyével a tartományi és szövetségi hatóságok közös terrorelhárító központja (GTAZ) is foglalkozott – mondta a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány belügyminisztere szerdán Düsseldorfban.

Ralf Jäger sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a GTAZ novemberben foglalkozott a gyanúsítottal, aki ellen az észak-rajna-vesztfáliai bűnügyi rendőrség kezdeményezésére súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt eljárást indított a szövetségi legfőbb ügyészség. 
    
Az illető egy elutasított tunéziai menedékkérő, akit azért nem tudták hazatoloncolni, mert nem voltak papírjai, a tunéziai hatóságok pedig sokáig vitatták, hogy az  észak-afrikai ország állampolgára, és nem akarták pótolni az iratokat. Új útlevele már csak a berlini merénylet után, éppen szerdán érkezett meg a német hatóságokhoz – mondta Ralf Jäger.

(MTI)