Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes és belügyminiszter varsói látogatása az Európai Unión (EU) belüli szövetségesek keresése jegyében zajlott – értékelték a lengyel kommentátorok, akik közül többen kiemelik: egyelőre nem lehet lengyel-olasz megállapodáskötésről beszélni. 

Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski

Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski

A lengyel közszolgálati rádióban pénteken Jacek Saryusz-Wolski független európai parlamenti (EP) képviselő azt mondta: az uniós színtéren Lengyelországnak szövetségesekre van szüksége, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) azért kezdett el tárgyalni Salvinival. 

A képviselő úgy vélte: az uniós és a nemzetállami hatáskörök, az uniós alapszerződések tiszteletben tartásának hangsúlyozásában Salvini „egybecseng a lengyel kormány narrációjával”.

A Gazeta Wyborcza című lengyel balliberális napilap kommentátora pénteken nem zárta ki, hogy a Salvini vezette Liga és a PiS együtt fognak működni az új EP-ben. Lehet, hogy „keményebb vagy szelídebb +nacionalisták+ frakciója” van alakulóban, az olyan tömörüléseké, amelyek kormányon vannak, ezért „valamiféle megegyezésre kell törekedniük” Brüsszellel, és „képtelenek valódi rendszerellenességre” – áll a cikkben.

Az ilyen „nacionalista” pártok példájaként a cikk szerzője a PiS és a Liga mellett a Új Flamand Szövetséget (N-VA) említi. Egyúttal megjegyzi: Salvini varsói látogatásakor nem került sor konkrét együttműködési megállapodás megkötésére.

A Gazeta Polska című konzervatív lap főszerkesztője, Tomasz Sakiewicz pénteken a lengyel közszolgálati rádióban felidézte: Salvini egy „olasz-lengyel tengelyt” létrehozását említette. 

Sakiewicz szerint a szélesebb EU-n belüli szövetség tagja Magyarország, illetve Románia is lehetne, valamint az Egyesült Királyság is, amennyiben mégsem lépne ki az unióból.

A wpolityce.pl konzervatív hírportálon Malgorzata Lorencka politológus kiemelte, hogy Salvini „a német-francia tengely” ellensúlyozására törekszik, miközben gyengül a francia és a német politikai vezetés. „Ezért számolni kell a komoly politikai sikerre esélyes Salvinival” – értékelte.

A Rzeczpospolita című, a lengyel kormány iránt kritikus jobbközép napilap kommentárjában kiemeli a PiS és a Liga közötti nézeteltéréseket, amelyek a szerző, Michal Szuldrzynski szerint elsősorban az Oroszországhoz, Ukrajna területi egységéhez, valamint a NATO szerepéhez való viszonyban rejlenek.

A különbségek miatt Salvininak nem sikerült megnyernie a PiS elnökét, Jaroslaw Kaczynskit „egy közös Európa-ellenes frakció” megalakításához – véli Szuldrzynski. Szerinte Kaczynski „nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar egy Kreml által felügyelt, euroszkeptikus szövetség tagja lenni”.

A fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) élesen bírálta, hogy a PiS politikusai – Kaczynski előtt a belügyminiszter, valamint a kormányfő – szerdán fogadták Salvinit. A PO ennek kapcsán „egzotikus szövetségek keresését”, „az EU elhagyására való előkészületeket” említett. A PO egyik képviselője szerint a Salvini-Kaczynski-találkozó olyan, mintha a második világháború előtt a lengyel kormány „valamiféle titkos megállapodást kötött volna a Mussolini-kormánnyal”.

Ellenzéki bírálatokra reagálva a PiS szóvivője, Beata Mazurek csütörtökön aláhúzta: a szerdai találkozók „további lehetséges egyeztetések kezdeteként” értelmezhetőek, bár bizonyos kérdésekben nézeteltérések is felmerültek. Azt, hogy az EP-választások utáni szövetségekről szerdán nem született megállapodás, Witold Waszczykowski, a PiS korábbi külügyminisztere nyomatékosította a Mazurekkel közösen tartott sajtóértekezleten.