Martin Schulz német szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt szerint Angela Merkel német kancellár „áradatot” idézett elő 2015-ben azzal, hogy beengedte Németországba a Magyarországon várakozó menekülteket.

Martin Schulz az ARD német országos köztelevízió vasárnap késő esti híradójában sugárzott interjúban Angela Merkelt bírálva aláhúzta, hogy a kancellár az európai partnerekkel folytatott egyeztetés nélkül döntött a Magyarországon várakozó emberek beengedéséről.

Mint mondta, nem akar szemrehányást tenni Angela Merkelnek, mert jót akart, de a migrációs válságot még mindig nem sikerült leküzdeni.

Aláhúzta, hogy nem kampánycélból, nem a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások miatt veszi elő a 2015-ben történtek ügyét, hanem azért, mert ismét „drámai” helyzet következhet be, Olaszországot összeomlással fenyegeti a Földközi-tengeren Észak-Afrikából érkező menekültek tömege, és így megismétlődhetnek a két évvel ezelőtti folyamatok, ezért lépni kell.

„Teljesen világos, hogy még egyszer nem tudnánk megbirkózni olyan helyzettel, amely 2015-ben kialakult, politikailag sem” – mondta a szociáldemokrata politikus.

Szerinte a válság megoldásához a bevándorlás egységes, uniós szintű szabályozására van szükség, hogy a „reménytelenség rendszerét” felváltsa az EU-ba való „méltányos bejutás reményének rendszere”. Az SPD eddig is ezt akarta elérni, de törekvéseit meggátolta a koalíciós partner, a Merkel vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség.

A válság megoldásához a menekültek tagállamok közötti „igazságos” elosztásáról is gondoskodni kell – tette hozzá Martin Schulz, hangsúlyozva: elfogadhatatlan, hogy a „finanszírozásban szolidaritás van Európában, de a menekültkérdés megoldásában nincsen”.

Arról is gondoskodni kell, hogy az elutasított menedékkérők visszatérjenek hazájukba, a menekülésre késztető okok megszüntetéséhez pedig „teljesen új” gazdasági együttműködést kell kezdeni Afrikával, és csökkenteni kell a hadiipari exportot – mondta a szociáldemokraták kancellárjelöltje.

Kiemelte: fontosnak tartja, hogy a kormányfői tisztségre pályázó politikusként ismertesse a választókkal, miként kívánja megoldani a migrációs válságot, egyben bírálta Angela Merkelt, amiért „nem mondja meg, hogy mit akar tenni”.

A CDU/CSU részéről élesen bírálták Martin Schulzot. Az SPD-s kancellárjelölt kijelentései „teljesen hiteltelenek és komolytalanok”, hiszen pártja a menedékkérők beáramlásának korlátozását célzó „valamennyi intézkedést elutasította és vehemensen gátolta” – mondta Andreas Scheuer, a CSU főtitkára a Passauer Neue Presse című lapnak.

A CDU/CS Bundestag-frakciójának belügyi szakszóvivője, Stephan Mayer hozzátette, hogy Martin Schulz főleg a választási kampány miatt figyelmeztet újabb menekülthullámra, és inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy pártja ne gátolja, hanem támogassa a Bundesratban – a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarájában -, hogy a biztonságos származási országok közé sorolják az észak-afrikai Marokkót, Tunéziát és Algériát.

A Bundestag-választást szeptember 24-én tartják. A legutóbbi felmérések szerint a CDU/CSU a szavazatok 38-40 százalékát gyűjtheti össze, megközelítve az előző, 2013-ban tartott választáson elért 41,5 százalékot. Az SPD a második helyen áll, 22-25 százalék körül, elmaradva a 2013-ban elért 25,7 százaléktól.

MTI