A nyugati értékek lerombolójának nevezte Donald Trump amerikai elnököt Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, kancellárjelöltje Berlinben.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A politikus az SPD parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülése után tett nyilatkozatában kiemelte, hogy az amerikai elnök stratégiája a tolerancia, a tisztelet és a népek kölcsönös megbecsülésen alapuló együttműködése ellen irányul.
    
A „felfegyverkezés ideológiáját” valló amerikai elnöknek „útját kell állni” – mondta Martin Schulz.
    
Thomas Opperrmann frakcióvezető hangsúlyozta, hogy „új helyzet” alakult ki Donald Trump keddi Twitter-bejegyzésével, amely azt jelenti, hogy az amerikai elnök „politikai ellenfelet lát Németországban”.

MTI