Két bukaresti szavazókörben a névjegyzékben szereplő csaknem ötezer választópolgár egyike sem voksolt a kétnapos alkotmánymódosító népszavazáson – közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ionica Anton, az egyik érintett szavazókör elnöke elmondta: a teljes választási bizottság szavazópecsétekkel, szavazólapokkal, nyomtatott választási útmutatókkal és szabályzatokkal felfegyverkezve már második napja hiába várja, hogy legalább egy szavazó betegye hozzájuk is lábát: eddig senki sem jött voksolni. Miután rájöttek, hogy a névjegyzékben szereplő valamennyi szavazójuk lakcíménél ugyanaz az utcanév és házszám szerepel, arra a következtetésre jutottak, hogy olyan, a Moldovai Köztársaságból származó polgárokról lehet szó, akik csak a román iratok megszerzése érdekében jelentkeztek be az illető címre, valójában azonban valamelyik másik uniós országban dolgoznak.

Romániában átlagosan ezer választópolgár jut egy szavazókörre, úgyhogy a bukaresti ház csaknem ötezer lakójának akár öt választási bizottságot is kirendelhettek volna, de „bezsúfolták” őket két szavazókörbe nevük kezdőbetűje alapján. Abban a szavazóhelyiségbe, amelyet a fantomház lakóközössége A-tól K betűig terjedő része számára rendeztek be egyetlen voksoló sem érkezett, a másik körzet választási bizottságának tagjai viszont megdolgozhattak juttatásukért: náluk 12 Bukarestbe látogató turista iratkozott fel és szavazott pótlistára.