Jelentősen alábecsülték az Iszlám Állam nevű terrorista szervezethez csatlakozó és a Szíriából, illetve Irakból hazájukba visszatérő nők és kiskorúak számát brit kutatók kedden ismertetett jelentése szerint.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A King’s College London egyetem szakértői úgy vélik, hogy hivatalos kormányzati adatok híján és a nők szerepének változását tekintve az Iszlám Államon belül, a hatóságok jelentősen alábecsülik a veszélyt, amelyet a visszatérő nők jelentenek. 

A világhírű egyetem radikalizálódás tanulmányozásával foglalkozó nemzetközi központja (ICSR) szerint a közelmúltban a nők aktív részesei voltak terrorista cselekedetekben szerte a világon. 

Az Iszlám Államhoz Irakban és Szíriában 2013 áprilisa és 2018 júniusa között csatlakozó 41 490 külföldi állampolgár közül 4761 – 13 százalék – volt nő, további 4640 – 12 százalék – pedig kiskorú. 

Nagy-Britanniából 850-en csatlakoztak a terrorszervezethez Irakban és Szíriában, köztük 145 nő és 50 gyerek. A szigetországba visszatérő 425 ember közül csak két esetben erősítették meg, hogy nőkről és négy esetben, hogy kiskorúakról van szó. A kutatók szerint ez jelentősen eltérhet a valós számtól, hivatalos adat azonban nem áll rendelkezésre. 

„Nincs információ a nemek és a kor szerinti megoszlásról” – jegyezték meg a kutatók, hozzátéve azonban, hogy a Szíriába és Irakba menő brit állampolgárok 23 százaléka nő és kiskorú volt.

A szakértők úgy vélik, néhány nő különösen nagy biztonsági kockázatot jelent tekintettel a kiképzésre, amelyet az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken kaptak, és arra, hogy ezeket a képességeiket máshol és másoknak, például a gyerekeiknek átadva is kamatoztathatják.

Ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy a terrorszervezeten belül átalakulhatott a nők szerepe a harcokban, és bővültek azok a lehetőségek, amelyekben fegyvert ragadhatnak. Megfigyeléseik szerint nők is kiveszik részüket az Iszlám Államhoz köthető – általa szervezett vagy ihletett – cselekményekből, többek között Franciaországban, Marokkóban, Kenyában, Indonéziában és az Egyesült Államokban.     

Ez szintén arra utal, hogy a nőket is potenciális veszélyforrásként kell számon tartani – mutattak rá, három formáját említve a nők részvételének: a tisztán nőkből álló terrorista sejteket, a családi terrorista sejteket és az egyedül tevékenykedő terroristanőket.

A központ megállapította: a nők szerepe messze túlmutat a „dzsihád aráinak” szerepén. Aktívak voltak más nők beszervezésében, a propaganda terjesztésében és az adományok gyűjtésében az Iszlám Állam számára. 

A terrorista szervezet által Irakban és Szíriában uralt területeken kialakított úgynevezett kalifátus 2017-es bukása után sok nő státusza ismeretlen – figyelmeztettek a kutatók.