Mintegy 1,8 millió euró (csaknem 600 millió forint) pénzbírságot szabtak ki nyilvános vizelés miatt a hatóságok tavaly Hollandiában – jelentette a helyi sajtó kedden.

Fotó: ShtutterStock

A beszámolók szerint összesen nagyjából 14 ezer embert bírságoltak meg utcára vizelésért, illetve jóval ritkább esetekben székelésért. A legtöbb pénzbüntetést nem meglepő módon Amszterdamban szabták ki, ahol 1188 embert kaptak közterületi vizelésen, az egy főre eső bírságolások számában azonban Valkenburg aan de Geul település áll az élen.

A számok mindazonáltal csökkenő tendenciát mutatnak, öt évvel ezelőtt még 21 ezer bírságot regisztráltak. Nyilvános vizelésért egységesen 140 eurós pénzbüntetést szabnak ki Hollandia-szerte.

Arre Zuurmond városi ombudsman korábban „törvények nélküli dzsungelként” írta le Amszterdam turisták „sújtotta” központját, ahol éjszakánként rendszeres illegális autó- és kerékpárversenyek folynak az utcákon, nyíltan árulják a kábítószert és gyakoriak a súlyos testi sértések. A mintegy 800 ezres lakosságú Amszterdam becslések szerint idén 18 millió látogatót fogad.