EUROPEANDEEPSTATE

„Mi lehetne nevetségesebb annál, mintha valaki saját agendáját nyomja Jeff Sessions igazságügyi miniszterrel szemben George Soros bábjai révén. De ha valaki hajlandó arra, hogy tekintetét elfordítsa a fősodratú médiától, érdemes arra is időt szánni, hogy meglássa, a fősodratú média álhírterjesztő stratégiája annak a »játéknak« szerves része, amely célja Donald Trump elnök megbuktatása.”

Fotó: MTI, archív, szerk.

Így kezdődik az írás, amely ismerteti, miként segíti az „emberbarát” milliárdos a Trump-kormány elgáncsolására irányuló igyekezetet.

Az írás ezután bemutatja, hogyan aggódják most magukat halálra az Amerikára gyakorolt állítólagos orosz befolyás miatt azok, akiknek a szeme nem rebbent, amikor kiderült, Hillary Clinton kampánypénzeihez 20 százalékkal járult hozzá Szaúd-Arábia. Mint Chuck Schumer New York-i demokratapárti szenátor is.

Azt nem a fősodratú, hanem az alternatív média ismertette, hogy a George Soroshoz köthető csoportok milyen módon akarnak most is színes forradalmat előkészíteni – ezúttal nem külföldön, hanem otthon, az Egyesült Államokban.

Azok, akik most hisztérikus üzemmódba csaptak át, és Jeff Sessions igazságügyi miniszter és Trump elnök ellen mennek csatába, mert találkoztak oroszokkal, nem mutatták ugyanezen aggályukat, amikor az Obama-féle Fehér Ház 22 alkalommal találkozott Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel.

A cikk rámutat arra is, hogy nem csak maga George Soros, de fia, Alexander Soros is keményen dolgozik a Trump elleni hadjáraton, elsősorban a Nyílt Társadalom Alapítványokon keresztül.

Egyértelmű, hogy nem azért akarják megbuktatni Jeff Sessions igazságügyi minisztert, mert amiatt aggódnak, hogy a végén még nekimegy a pedofiloknak, hanem azért, mert magát a rendszert akarják megpuccsolni.

Egyértelmű, hogy a fősodratú média nélkül ezek a kísérletek egyenlők lennének egy pohár vízben keletkezett viharral. Itt sokkal baljósabb összjátékról van szó, és azzal, hogy az alaptalan vádakat a média felerősíti, és azokat naponta az amerikaiak fülébe trombitálja, igen veszélyessé teszi a rohamot.

Lovas István