A kormánypártok szerint továbbra is a Soros-hálózat mozgatja a szálakat az Európai Parlamentben (EP) – mondta Hollik István szombaton Budapesten. 

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője a sajtótájékoztatóján kifejtette: az Európai Parlament csütörtökön elfogadott egy állásfoglalást, amely jól mutatja, hogy továbbra is Soros György hálózata mozgatja a szálakat az EP-ben, az állásfoglalással ugyanis rá akarják kényszeríteni a tagállamokra, hogy a migrációt segítő Soros-szervezetek ne legyenek büntethetőek.

Hollik István rámutatott, az állásfoglalást támogatták Soros György brüsszeli szövetségesei, és hatvan képviselő rögtön levélben is üdvözölte azt. Megjegyezte: az aláírók között volt „a Magyarországot támadó Soros-jelentés előadója, Judith Sargentini, a Gyurcsány-párti Niedermüller Péter és a balliberális Jávor Benedek is”.

Az állásfoglalás azt mutatja, még mindig a Soros-hálózat fogságában van az EP, hiszen az állásfoglalás szinte szó szerint megegyezik a Soros-hálózat nemzetközi migránspárti kampánya, a Welcoming Europe célkitűzéseivel, legalizálni akarják és alapjoggá tenni a migrációt, és megakadályozni, hogy a bevándorlást támogató szervezetek büntethetőek legyenek – fejtette ki Hollik István.

A politikus szerint az EP-ben így akarják „tisztára mosni” a bevándorlást támogató Soros-hálózatot. Hollik István hangsúlyozta: az illegális bevándorlás bűncselekmény, így az illegális bevándorlás szervezése és támogatás is az. Megjegyezte: ezért fogadták el Magyarországon a „Stop Soros” törvénycsomagot, amely mellett ki fognak tartani, akkor is, ha Soros György és brüsszeli szövetségesei újabb támadást indítanak Magyarország ellen.

A szóvivőt kérdezték azzal kapcsolatban is, hogy Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselő korábban arról beszélt, a Sargentini-jelentés túl enyhén fogalmazott, és a migrációs válság nem létező probléma. Hollik István szerint Szanyi Tibor ezzel újabb tanújelét adta a „hazaárulásnak”, amiben „mindig is élen járt”. Mint mondta, a Sargentini-jelentés „hemzseg a tárgyi tévedésektől” és politikai vádakat fogalmaz meg Magyarországgal szemben.

Hollik Istvánt kérdezték a vasárnapi budapesti időközi önkormányzati választásokkal kapcsolatban is. A politikus kifejtette: mind az V., mind a VIII. kerületben a Fidesz-KDNP jelöltjei megtesznek mindent, hogy elnyerjék a választók bizalmát, ahogy eddig is ezért dolgoztak és ezután is ezt teszik majd.