A Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration, IOM) szerint ebben az évben több migráns érkezhet a spanyol partokhoz, mint Görögországba – írja a Breitbart London.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A világ minden tájára eljutott az a múlt heti videó (lásd alább), amelyen azt láthatjuk, amint egy migránsokkal teli csónak ér partot egy spanyolországi üdülőhelyen, miközben a fürdőző, napozó turisták megrökönyödve próbálják értelmezni a történteket. 
Ugyanazon a napon 12 migráns nem másképp, mint jet-skin érkezett a spanyol fennhatóság alá tartozó Ceutába, közülük egy – egy 28 éves guineai férfi – a tengerbe fulladt.
Másnap reggel pedig a partiőrségnek kellett kimentenie tíz, az Afrika szubszaharai térségéből egy rozoga csónakon érkező férfit a dél-spanyolországi Tarifa közelében.

Az IOM legutóbbi adatai szerint ebben az esztendőbe augusztus 6-ig közel 8200 migráns érkezett Spanyolországba, ami több mint háromszorosa a 2016-ban az ebben az időszakban rögzített számoknak, illetve már most több mint az előző évben összesen.
Ugyanekkor Görögországban 11713 migráns érkezéséről beszélnek, ám az IOM szóvivője, Joel Millman szerint lehetséges, hogy év végére Spanyolország lehagyja a görögöket.

“Ha így lesz, az hatalmas változást jelentene” – mondta Millman. 
Hozzátette, a hosszabb utat jellemzően nyugat-afrikai – például szenegáli vagy gambiai – migránsok választják. Ahhoz, hogy az olasz partokhoz jussanak, át kell vágniuk a Szaharán, majd a káosszal teli Líbián, így sokan közülük úgy dönthetnek, hogy a dél-európai partokon még nyugatabbra próbálkoznak.
“Azt gondoljuk, ez a változás amiatt következett be, hogy a Marokkón keresztül vezető út biztonságosnak tekinthető” – állította a szóvivő. A spanyol vizeket átszelő hajók kisebbek, mint az Olaszország felé tartók, ettől minden bizonnyal azt remélik, hogy könnyebben tudnak észrevétlenek maradni.

A mostanra híressé vált, a spanyol turisták napozását megzavaró csónakon utazóknál nem volt igazolvány, és azt feltételezik róluk, hogy Marokkóból jöttek. A nagyjából 30 migráns közül kilencen kiskorúak, tinédzserek voltak, őket migránsfogadó állomásokra szállították, ahol beadhatták menekültkérelmüket.

A tengeri útvonalon érkező migránsokon túl sokan veszik célba szárazföldön a két spanyol fennhatóság alá eső és Marokkó északi részén található várost, Ceutát és Melillát, ezért ellenőrző pontokat állítottak fel azok számára, akik eddig autókban rejtőzve vagy a határon álló kerítést átvágva próbáltak bejutni. Ceutában egy hétre még a kereskedelmi forgalom elől is le kellett zárni a határt, hogy a rendfenntartó erők a migránsokra koncentrálhassanak.

demokrata.hu
 

https://www.youtube.com/watch?v=LIehvnJSDAA