Theresa May brit miniszterelnök szerint továbbra is megvan annak a súlyos kockázata, hogy az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, de az egyezmény elvetése esetén ennél is nagyobb lenne az esély a Brexit elmaradására.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A brit kormány és az EU hétfőn levélváltásban biztosította egymást arról, hogy mindent megtesznek az elért megállapodás legvitatottabb eleme, az újbóli ír-északír határellenőrzés szükségtelenné tétele végett kidolgozott tartalékmegoldás (backstop) életbe léptetésének elkerülése, vagy legfeljebb korlátozott idejű alkalmazása érdekében. 

Theresa May hétfő délután, a közép-angliai Stoke-on-Trent városában mondott beszédet gyári munkások előtt. A helyszín kiválasztása szimbolikus jelentőségű: a város választóinak csaknem 70 százaléka a kilépésre voksolt a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson, vagyis a helyi Brexit-párti szavazatarány messze meghaladta az országos átlagban elért szűk, 51,89 százalékos kilépéspárti többséget.

Beszédében May kijelentette: csak úgy lehet elkerülni a megállapodás nélküli Brexitet, ha a parlament kedden megszavazza az EU-val elért megállapodást. A konzervatív párti kormányfő szerint „a felelőtlenség csúcsa lenne”, ha az alsóház más módon cselekedne.

Hozzátette: a megállapodás nélküli Brexit lehetősége változatlanul súlyos kockázat, de az ő megítélése szerint az egyezmény leszavazásának még valószínűbb következménye lenne egy olyan mértékű „parlamenti bénultság”, amely a Brexit elmaradásának kockázatával járna.

Theresa May felfedte: az EU-val folytatott tárgyalásain azt javasolta, hogy a felek jelöljenek ki jogi erejű rögzített határidőt a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer életbe léptetésére, mivel így lehetne elkerülni a brit parlamentben súlyos bírálatokkal illetett backstop-megoldást.

Az Európai Unió álláspontja viszont az, hogy nem lehetséges egy ilyen jogilag kötelező erővel bíró határidő kijelölése. Jóllehet ezt nem sikerült elérni, London azonban értékes biztosítékokat kapott az uniótól, beleértve azt a szándékot, hogy gyorsan tető alá kell hozni az új kapcsolatrendszerről szóló megállapodást, annak érdekében, hogy a backstop-megoldásra soha ne legyen szükség – hangsúlyozta hétfői beszédében a brit kormányfő.

Theresa May hétfőn levelet küldött Donald Tusknak, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnökének és Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének. May a levélben hangsúlyozta: egyetlen brit kormány sem lenne hajlandó az észak-írországi megbékélési folyamat vívmányainak kockáztatására a fizikai határellenőrzés újbóli meghonosításával az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán.

A brit kormányfő azt írta: London a határellenőrzés elkerülhetősége végett mindent megtesz annak érdekében, hogy az EU-hoz fűződő új kapcsolatrendszer már 2020 végére – a Brexit után tervezett átmeneti időszak lejártának időpontjára – életbe léphessen.

Donald Tusk ugyancsak hétfőn levelet küldött Theresa Maynek, leszögezve: az EU álláspontja szerint az ír-északír határellenőrzés elkerülésére kidolgozott tartalékmegoldást csak a legvégső esetben lehetne alkalmazni, és ha egyáltalán szükség lenne rá, csak addig lehetne hatályban, ameddig feltétlenül szükséges.

A londoni alsóház várhatóan kedden késő este szavaz a Brexit-megállapodásról, de egyelőre nincs meg a többség az Európai Unióval elért 585 oldalas egyezség elfogadásához, éppen az ír-északír határellenőrzés elkerülésére szolgáló tartalékmegoldás feletti súlyos nézeteltérések miatt.

E mechanizmus alapján az Egyesült Királyság és az EU vámuniós viszonyrendszerben maradna, ha nem sikerülne időben olyan szabadkereskedelmi megállapodást kidolgozni, amely a határellenőrzés felújítását feleslegessé tenné. A kormányzó Konzervatív Párt frakciójának keményvonalas Brexit-tábora és a legnagyobb észak-írországi britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) – amelynek külső támogatására a kisebbségben kormányzó konzervatívoknak szükségük van – ezt a megoldást mereven elutasítja.

A tartalékmegoldás elleni tiltakozásul hétfőn lemondott tisztségéről Gareth Johnson, a konzervatív alsóházi frakció azon tisztviselőinek egyike, akiknek éppen a frakció szavazási fegyelmének biztosítása a feladatuk.a