A jelek szerint nem terrorista szándék vezérelte azt az afgán menekültet, aki kedden a belgiumi Gent város pályaudvarán kést rántva közelített a rendőrök felé – jelentette szerdán a helyi sajtó.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció, szerk.

Jan Jambon belügyminiszter arról számolt be, hogy a rendőrök által meglőtt férfi egy 28 éves afgán menekült, aki szabályos tartózkodási engedéllyel él a flamand városban.

Ügyészségi tájékoztatás szerint a gyanúsított nem szerepel az ismert iszlamista radikálisokat tartalmazó rendőrségi adatbázisban, viszont úgy tudni, hogy „súlyos lelki problémákkal” küzd.

A térfigyelő kamerák felvételei szerint a férfi egy kisebb késsel a kezében rárontott a két rendőrre, és többszöri felszólítás ellenére sem dobta el a fegyverét, ezért az egyik járőr meglőtte.

A feltételezett támadót válságos állapotban szállították kórházba, de szerdára virradóra megműtötték, és mostanra túl van az életveszélyen. Kihallgatni viszont még nem tudták.

A belga belügyi válságközpont hétfőn jelentette be, hogy a négyes fokozatú skálán hármasról kettesre csökkentik a terrorkészületség szintjét az országban.

MTI