Szexuális zaklatások árnyékolják be a dán rockfesztivált

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A dán Roskilde-on, Skandinávia legnagyobb rockfesztiválján több szexuális zaklatási ügyet vizsgál a rendőrség, annak ellenére, hogy a feministák önvédelmi tanfolyamokat tartottak. Három fiatal hölgy szexuális zaklatást jelentett be az egyhetes Rosklide-on, amely évente rockerek tízezreit vonzza – írja a Sputnik a Danish Radio alapján.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Egy 24 éves nőt megerőszakoltak, mialatt filmszakadása volt a túlzott alkoholfogyasztás miatt, míg két másik nő képes volt megvédeni magát. Az erőszak áldozata a koppenhágai Szexuális Zaklatások Központjában kapott ellátást.

Egy másik bántalmazott, egy 18 éves lány elmondása szerint két „közel-keleti kinézetű”, masszázst ajánló férfi próbálta elrángatni, miközben sorban állt a mellékhelyiséghez. Rugdosni kezdte őket és kiabált velük, így végül megúszta.

Egy másik 18 éves lányt is bántalmaztak: őt a zaklatója a sátrába hívta meg, majd erőszakkal elkezdte levetkőztetni. Fejberúgta a férfit, így sikerült elmenekülnie.

Christina Blide, a Rosklide fesztivál szóvivője szörnyűnek nevezte a történteket. Elmondta, hogy az ilyen esetek elkerülésére megelőző tanfolyamot indítottak. „Mentális, fizikai és verbális önvédelmet oktatunk a nőknek, hogy megtalálják a magukban rejlő erőt.”