Szingapúr sikertörténete biztatás Magyarországnak – mondta Orbán Viktor kormányfő Szingapúrban, a Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után tartott közös sajtótájékoztatón.

Fotó: MTI, Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs


Fotó: MTI, Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarországnak nincs komoly nyersanyagkészlete és természetes erőforrása sem, ami azt jelenti, hogy „az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk”. Hozzátette: Szingapúr is ebből csinált csodát, „az emberi erőforrásból, az emberi szellemből és az innovációból”.
    
„Mi úgy tartjuk számon Szingapúrt, mint amely nem másolt más formulát, hanem sajátot gondolt ki” – mondta a miniszterelnök, imponálónak nevezve és úgy értékelve ezt, hogy a modern világban lehet sikeresnek lenni „saját formulával” is.
    
Orbán Viktor szerint több olyan terület is van, ahol a két ország közötti gazdasági együttműködésben az eddig kihasználtnál több lehetőség van.
    
Jelezte, Szingapúrnak nagyobb a beruházási kapacitása, mint amit eddig megmutatott belőle Magyarországon, noha már most is van néhány „tiszteletreméltó” befektetése Magyarországon. Bátorította azonban a szingapúri cégeket, hogy jöjjenek nagyobb számban.
    
Ezzel párhuzamosan Magyarország is szeretne nagyobb arányban részt venni a szingapúri gazdasági sikerekben – mondta a kormányfő, a partnerség lehetséges területei között említve a vízipart, a mezőgazdaságot, az IT-szektort és a gyógyszeripart.
    
Arról is beszélt, hogy kormánya nagyra értékeli Szingapúr stabilitását, mert álláspontja szerint azoké az országoké a jövő, amelyek hosszabb távon is stabilak lesznek politikában és gazdaságban egyaránt. Európában is ez a legnagyobb kihívás – tette hozzá Orbán Viktor.
    
Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország kiváló kapu Szingapúrnak az Európai Unióba, és országa szeretne hasonló kapuként szolgálni Magyarországnak a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) közössége felé.
    
Kiemelte a magyar-szingapúri kétoldalú kereskedelem folyamatos növekedését, és elmondta azt is: mindkét kormány támogatásáról biztosítja a Szingapúr és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodást.
    
Li Hszien Lung reményét fejezte ki, hogy a keddi találkozón aláírt magyar-szingapúri egyezmények tovább erősítik a két ország közötti együttműködést.
    
A két miniszterelnök jelenlétében három kormányközi dokumentumot írt alá a magyar és a szingapúri fél. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter légügyi, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter oktatási egyezményt kötött, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig élelmiszer-biztonsági megállapodást írt alá.
    
Az Orbán Viktor vezette magyar politikai-üzleti delegáció Vietnamból érkezett Szingapúrba hivatalos látogatásra. Az elnöki palotánál katonai tiszteletadással fogadták a kormányfőt, aki a miniszterelnöki tárgyalás előtt találkozott Halimah Yacob szingapúri államfővel is, szerdán pedig – délkelet-ázsiai látogatásának utolsó napján – magyar-szingapúri üzleti fórumon vesz részt.

(MTI)