A parlamenti választás és a politikai erőviszonyok azt követő újrarendeződése voltak az idei év első felének vezető belpolitikai témái Szlovákiában, ahol az év második fele már az ország uniós elnöksége jegyében telt.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: mti, illusztráció

Közel egy évvel ezelőtt még nemcsak Robert Ficóék győzelme látszott biztosnak a parlamenti választáson, hanem az is valószínűnek tűnt, hogy megerősítik parlamenti pozíciójukat. Ennek ellenére –  vagy talán éppen ezért –  a parlamenti választást megelőző kampány nem lett fásult vagy erőtlen. Közvetett módon annak egyik hangsúlyos elemévé vált a januárban meghirdetett tanársztrájk is, amelyet bérköveteléseik nem teljesítésére hivatkozva indított az egyik pedagógusszervezet. Erre egy időben került sor az ugyancsak béreik rendezését kérő, s ezzel összefüggésben tömeges felmondást beadó kórházi nővérek nyomásgyakorló akciójával. Bár mindkét próbálkozás kiemelt médiafigyelmet kapott, a kezdeményezések rövid idő alatt sokat vesztettek súlyukból s végül kudarcba fulladtak.
    
A márciusi parlamenti választás nagyon sok meglepetést hozott, bár a voksolást megnyerték Robert Ficóék, de győzelmük pirrusszi lett, ugyanis elveszítették parlamenti többségüket. A pozsonyi törvényhozásba minden korábbinál több, összesen nyolc politikai csoportosulás jutott be, ezek harmada parlamenti újonc, negyede pedig protestpárt.
    
A választás eredményei a felvidéki magyarság számára sem hoztak áttörést. A Magyar Közösség Pártja (MKP) ismét a parlamenten kívül maradt. Erre reagálva Berényi József pártelnök azonnal lemondott, néhány héttel később pedig a párt teljes felső vezetése követte.
    

Fotó: mti, illusztráció

Az új pozsonyi kormány egy négy párti koalícióból állt össze. Ebbe Robert Fico pártján kívül a parlamentbe négy évnyi szünet után visszakerült Szlovák Nemzeti Párt, a Most-Híd vegyespárt, illetve bekerült egy parlamenti „újonc”, a Háló párt.. Nem sokkal a kormányprogram jóváhagyása után, szívproblémákkal váratlanul kórházba került Robert Fico miniszterelnök. A régi-új kormányfő májusban kezdte újra a munkát, s ekkor adott első nyilatkozatában egyértelművé tette: nem változtat a kötelező menekültkvótákkal kapcsolatos, azokat elutasító álláspontján, illetve azt állította, hogy a márciusi parlamenti választás kampányában, külföldről finanszírozott civil szervezetek tevékenységével kellett megküzdenie.
    
A márciusi parlamenti választás kihatásai a felvidéki magyar politikát sem kerülték el, ennek egyik első látható jele az MKP júniusi tisztújító közgyűlése volt, amelyen Menyhárt József személyében új elnököt kapott a párt, és felső vezetése szinte teljesen megújult. Az új pártelnök megválasztása után azt mondta: megőrzik a pártpolitika folytonosságát, ugyanakkor nyitottabb kommunikációra készülnek és széleskörű egyeztetést terveznek. Ez utóbbi ősszel valósult meg, amikor is oktatásügyi kérdésekben egy magyar-magyar párbeszéd nevű fórumon minden országos szervezettségű felvidéki magyar szervezet képviselőit sikerült egy asztalhoz ültetni. Menyhárt József évértékelőjében az újratervezés és az építkezés évének nevezte a 2016-os esztendőt, s azt ígérte: a folyamat folytatódni fog, ám jövőre már az építkezésen lesz a hangsúly. 
    

A szlovák politikában júniusban egyértelművé vált, hogy az új kormányzati időszak sem lesz kevésbé viharos, mint a korábbi amikor az ellenzék sorban próbálta leváltani a Fico kormány minisztereit. Az első ilyen új kezdeményezés célpontja, a Robert Fico betegsége idején „koronahercegként” emlegetett Robert Kalinák belügyminiszter lett, akinek menesztését arra hivatkozva kezdeményezte az ellenzék, hogy a miniszter funkcióját kihasználva megpróbált szőnyeg alá söpörni egy állítólagos adócsalási ügyet. Nem sokkal a bizalmatlansági indítvány iktatása után parlamenti évértékelő beszédében a korrupciót a legégetőbb témának nevezte Andrej Kiska államfő, ezután nem sokkal pedig a belügyminiszter leváltását célzó beadványhoz az ellenzék egy újabbat is csatolt, ebben Robert Fico menesztését kérték. Ezt az indítványt július elsején, Szlovákia soros uniós elnökségének első napján adták be, s ahhoz kötődően jól szervezett, egész nyáron tartó, de elenyésző részvételű tüntetések sorát indították el. 
    
A szlovák uniós elnökség első napján Robert Fico, Jean-Claude Junckert, az Európa Bizottság elnökét fogadta. Míg a találkozón Robert Fico azt hangoztatta, hogy az uniós intézmények és az egyes tagországok közötti viszonyban egyensúlyt kell teremteni, a bizottság elnöke a migrációs kérdésekkel kapcsolatos tagállami álláspontok közelítéséről beszélt. Hogy ez utóbbi mennyire csak a célkitűzés szintjén maradt, az már a szeptemberi uniós csúcson érezhetővé vált, ugyanis az elnökség csúcsfórumát annak szinte minden résztvevője másképpen, de leginkább szuperlatívuszoktól mentesen értékelte. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter az elnökségről az év végén azt mondta: az elnökség kezdetén az EU megerősítését helyezték a középpontba, s ezt az ambíciót sikerült teljesíteni.
    
Ami Robert Fico kormányának gazdasági  teljesítményét illeti, 2016-ban javuló tendenciákat mutattak a számok. A munkanélküliség sokéves minimumán áll, már  a negyedik egymást követő évben sikerült deficitcsökkentő költségvetést jóváhagyni, csökken a GDP arányos államadósság, a gazdaság bővülésének üteme gyorsul, és  az előrejelzések szerint jövőre 3,5 százalékos lesz. Emellett decemberben több népjóléti intézkedést – köztük a minimálbér gyorsabb ütemű növelését – jelentette be a kormányfő.

(MTI)