A gyűlöletbeszéd futótűzként terjed a közösségi médián és a rádión keresztül – jelentette ki kairói látogatása során António Guterres ENSZ-főtitkár kedden, és szolidaritását fejezte ki a világ muszlimjaival, egyúttal elítélte a gyűlöletbeszéd minden formáját, beleértve az antiszemitizmust.

Hirdetés
Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

Guterres az egyiptomi fővárosban találkozott az al-Azhar egyetem és mecset nagyimámjával, Ahmed el-Tajebbel is, a tervek szerint pedig később megbeszéléseket folytat majd Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel is. 

Újságíróknak adott interjújában a főtitkár leszögezte, hogy az embereknek össze kell fogniuk a nehéz időkben, és meg kell védeniük egymást. A gyűlöletbeszéd a portugál politikus szerint a demokratikus és az autoriter társadalmakban is egyformán terjed.

A főtitkár kijelentette, hogy semmi nem igazolja a terrorizmust, amely, tette hozzá, különösen szörnyű formát ölt, amikor a vallás nevében követnek el terrorista merényleteket.

„Ki kell állnunk az emberi méltóság és az általános emberi jogok mellett” – szögezte le.

A hétvégén a főtitkár részt vett az Arab Liga ülésén Tunéziában, ahol szélesebb együttműködést szorgalmazott az arab államok között.

Guterres csupán néhány héttel az után látogatott el az egyiptomi fővárosba, hogy márciusban az új-zélandi Christchurch két mecsetében egy ausztrál szélsőjobboldali radikális 50 ember ölt meg.