Fotó: MTI/EPA

Fennáll a kockázata annak, hogy megtámadják Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt csütörtöki szarajevói látogatása során – közölte a Blic című szerb napilap a két ország biztonsági szolgálatainak adataira hivatkozva kedden.

A szerb kormányfő a nyugat-balkáni országok miniszterelnökeinek találkozóján vesz részt Szarajevóban, hogy a térség biztonságáról, gazdasági helyzetéről, valamint Szerbia kétoldalú kapcsolatairól tárgyaljon.

A szerb biztonsági szolgálatok térségbeli társszervezeteiktől azt az információt kapták, hogy Szarajevóban megismétlődhetnek a másfél évvel ezelőtt Srebrenicában történtek, amikor a srebrenicai áldozatok előtt tiszteletét leróni kívánó szerb kormányfőt előbb kifütyülték és sértegették, majd vizes palackokkal, cipőkkel és kövekkel dobálták meg. A csütörtökre tervezett támadás szervezéséhez több boszniai veteránszervezetnek is köze lehet – írta a Blic.

Ivica Dacic szerb külügyminiszter a híresztelésekre reagálva kedden a szerbiai közszolgálati televízióban kijelentette: mindig kihívást jelent, ha ilyen kockázatos területre kell utazni, de ez nem fogja megakadályozni a kormányfőt abban, hogy részt vegyen a szarajevói kormányfői találkozón.

Szerbia és Bosznia-Hercegovina kapcsolata az utóbbi hetekben ismét fagyossá vált. A boszniai háromtagú államelnökség bosnyák tagja ugyanis kezdeményezte, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) vizsgálja felül a Szerbiával szemben tíz éve lefolytatott perben hozott ítélet, amelyben a bíróság felmentette Szerbiát mint államot a Srebrenicában véghezvitt népirtásban való felelősség alól, a testület azonban ezt elutasította.

MTI