Fotó: mti archív

Razziát tartottak csütörtökön Berlinben feltételezett iszlamista terroristáknál – írta a BZ című helyi lap a hírportálján. A berlini tartományi legfőbb ügyészség szóvivője megerősítette az értesülést, és elmondta, hogy egyebek között állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt folytatnak eljárást.

A BZ szerint hét helyszínen tartottak házkutatást, és terrorelhárító rendőri alakulatok őrizetbe vettek legkevesebb egy embert. A hatóságok arra gyanakodnak, hogy az elfogottak a közelmúltban tértek vissza Szíriából, ahol az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kötelékében tevékenykedtek.

A berlini tartományi főügyészség által irányított eljárás olyan emberek ellen irányul, akik közé a tavaly decemberben, egy berlini karácsonyi vásáron végrehajtott, iszlamista terrormerénylet elkövetője, Anis Amri is tartozott – írta a BZ.

A főügyészség szóvivője elmondta, hogy négy ember ellen folytatnak eljárást. Terrorista szervezetben viselt tagsággal és állam elleni súlyos, erőszakos bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják őket. A 18 és 21 év közötti fiatalemberek közül ketten már tavaly novemberben elutaztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz. Egyikük kiképzést kapott lőfegyverek és robbanószerek használatából. Hárman valószínűleg még Szíriában vagy Irakban tartózkodnak, a negyedik segített nekik eljutni az IÁ által ellenőrzött régióba. 

A szóvivő a házkutatások eredményéről az eljárás érdekeire hivatkozva csak annyit közölt, hogy lefoglaltak bizonyítékokat, a többi között adathordozókat.

Anis Amri tavaly december 19-én a német főváros egyik leghíresebb karácsonyi vásárán, a Breitscheid téren követett el merényletet. A szélsőséges iszlamista egy lopott kamionnal halálra gázolt 12 embert, a támadásban ötvennél is többen megsebesültek. Az elutasított tunéziai menedékkérő a támadás után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egy elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban.

(MTI)