Belénk égett a kép, amint egy fehér inges fiú széttárt karral áll a tank előtt. Magunkban már látjuk a következő pillanatot, amikor a védtelen emberi testet nemsokára maga alá tiporja a diktatúra csikorgó páncélos-lánctalpas járműve. Hatásos, megrendítő jelenet. Ám látnunk kell az Amerika Hangja rádió által hergelt erőszakos tüntetők által agyonvert, elevenen elégetett katonák holttesteit is, és tudnunk kell, hogy a Soros-hálózatot nem sokkal korábban Kínából is kitiltották.

Az 1976-ban Kína első számú vezetőjévé előlépett Teng Hsziao-pingből Mao harcostársából Kína modernizálója lett, a gazdasági nyitás atyja, aki a merev tervgazdálkodásból ellenőrzött piacgazdaságba vezette át hazáját, és ezzel elindította az országot a valódi nagyhatalommá válás útján. Tisztán látta, hogy Kínának be kell kapcsolódnia a világ gazdasági vérkeringésébe, és azt is tudta, hogy az eredményeket meg is kell védeni a belső zavarok és a külső fenyegetések ellenében egyaránt. Látványos fejlesztéseket indított be a mezőgazdaságban, főszerepet adva a családi háztáji gazdaságoknak, ami a népjólét ugrásszerű növekedését és szélesedését eredményezte. Megerősítette a hadsereget, mely életpálya hagyományosan nagy tisztességnek számít Kínában. A tudományra és az innovációra is nagy hangsúlyt helyezett. Mindezek alapjának pedig a politikai stabilitást tekintette, azt mindenekfölött megőrzendő értéknek tartotta.

Így vált tragikussá az 1989-es esztendő. Az egyetemek diákvezérei ez év április 17-én a hatalomból korábban eltávolított reformer politikus, Hu Jao-pang temetését változtatták először demokráciát követelő és korrupciót ostorozó, meglepően szervezett tüntetéssé. E jelenségből arra lehet következtetni, hogy az ebből a Tienanmen tér elfoglalásává, az ottani éhségsztrájkká, majd többszöri felszólítás ellenére nyíltan rendszerellenes demonstrációsorozattá eszkalálódott folyamat nem spontán eseménysorozat volt, hanem tudatos akció.

(Figyelemre méltó, hogy a fő motívumok – korrupció és demokrácia – pontosan ugyanazok, mint amikkel később, a Szovjetunió szétesését követően Oroszországban, majd Szerbiában, Grúziában, Ukrajnában színre léptek az úgynevezett „színes forradalmak”, valójában bizonyíthatóan kívülről szervezett puccsok, illetve puccskísérletek vezetői. Ugyanezen témák köré építették fel a Macedóniában az államfő sarokba szorításával csöndesen végrehajtott, antidemokratikus hatalomátvételt az elmúlt hetekben, és persze a magyar kormány elleni külső, illetve kívülről szervezett folyamatos támadássorozat is ezeken alapszik.)

A pekingi tüntetők 1989. április 27-én foglalták el a Tienanmen teret (lásd: Majdan!), és többszöri kérés, felszólítás ellenére sem hagyták el. Patthelyzet alakult ki, Mihail Gorbacsov májusi pekingi látogatása olaj volt a tűzre, a tüntetők akkor már a rendszer teljes megváltoztatását követelték. 1989. május 20-án a kínai kormány katonai szükségállapotot vezetett be, de a hadsereg ekkor még visszafogott magatartást tanúsított. Mint a Demokrata egy, abban az időben Pekingben élő szemtanútól megtudta, a katonáknak nem volt tűzparancsuk.

A tüntetők viszont egyre radikálisabbá váltak, szabályszerűen elkezdték kiszorítani a hadsereg alakulatait a Tienanmen térről, sőt elkezdték megszállni Peking más városrészeit is. Itt is, ott is összecsapások alakultak ki, arra is volt példa, hogy egy nyitott teherautón utazó katonákra a tüntetők vattapaplant dobtak, arra benzint öntöttek és meggyújtották, ily módon a katonák elevenen elégtek. A demonstráció tehát korántsem volt olyan békés, amilyennek a nyugati média beállította.

Az események elfajulása vezetett végül oda, hogy 1989. június 3-án a hadsereg kiürítette a Tienanmen teret, és felszámolta a zavargásokba torkolló tüntetéssorozatot. A demonstráció véres leverése sok halálos áldozattal járt, számuk ma sem ismert pontosan, a becslések néhány tucattól a komolytalannak tűnő tízezres nagyságrendig terjednek. Tény, hogy sokan vesztették életüket azokban a napokban a Tienanmen téren, az ezt követő letartóztatási hullámmal pedig több száz embert küldtek dél-kínai átnevelőtáborokba.

Ez azért volt lehetséges, mert a tüntetéssorozat nem talált országos támogatásra, a nyugatias modell merőben idegen a kínai hagyományoktól. A Demokrata Pekingben élő informátora akkori emlékeit felidézve arról számolt be, hogy a Tienanmen tér kiürítését követően még sokáig fegyveres katonák állomásoztak a környéken, akik azonban közvetlenül és barátságosan viselkedtek a pekingiekkel, olyan is előfordult, hogy egyikük egy kíváncsi polgár kezébe adta saját fegyverét.

Az akkori események nem a néplélekből fakadtak, hanem külső behatás gerjesztette őket. Ennek megfelelő volt – és azóta is ilyen – a nyugati tálalás. A Tienanmen téri események világhírűvé lett hőse, a fehér ingben, széttárt kezében szatyorral a tankok elé álló fiú hatásos jelképe lett a nyugati világon végigsöprő és azóta is időről időre felizzó propagandának.

(A XX. századot, különösen a két világháborút végigkísérte a diplomáciai műveleteket vagy akár fegyveres konfliktusokat elfogadtató, megalapozó vagy éppen az ellenérdekelt felet a közvélemény előtt gyűlöletessé tenni hivatott atrocitáspropaganda. A közelmúltból is emlékezetes a dél-szerbiai Koszovó elszakítására ürügyül szolgáló állítólagos etnikai tisztogatás híresztelése, aminek nyomán a tartomány egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, hogy ily módon amerikai hídfőállássá váljon a Balkánon.)

A tények arra mutatnak, hogy ugyanez a propaganda lépett működésbe a Tienanmen téri eseményekkel kapcsolatban. William Engdahl amerikai geopolitikai elemző – akinek Gondolatgyárak című könyvét folytatásokban ismerteti lapunkban Lovas István – a témában megjelent, a világhálón föllelhető több írásában beszámol például arról, hogy az Amerika Hangja rádióadó Hongkongból folyamatosan kitartásra, a tüntetések folytatására buzdította a kínai diákokat, miközben polgárháborús álhíreket is közölt. Arra is rámutat, hogy ezt a rádióadót a Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért nevű szervezet finanszírozta, mely a CIA egyik nyúlványa Engdahl szerint. Másutt James R. Lilley, az Egyesült Államok akkori pekingi nagykövetének egy latin-amerikai diplomata és felesége személyes beszámolóira épülő titkos, de a WikiLeaksen azóta kiszivárgott jelentésére hivatkozik, melyből az derül ki, hogy a több ezer áldozatról szóló híresztelések hamisak, valójában jóval kevesebben haltak meg. És már június 4-ét megelőzően a tüntetők több száz fős csoportja Molotov-koktélokkal fölfegyverkezve támadta meg a hadsereg alakulatait.

Korabeli felvételek tanúsága szerint rengeteg, vélhetően száznál is több páncélozott jármű és katonai teherautó kiégett roncsa borította a Tienanmen teret, vagyis az tényszerűen kijelenthető, hogy a demonstrálók között sokan lehettek, akik eleve harcra készültek és felfegyverkezve mentek a térre.

A történtekről rendelkezésre álló információmozaikokból leginkább egy szervezett destabilizációs kísérlet képe rajzolódik ki. És talán meg sem lepődünk azon, hogy a háttérben ezúttal is fölsejlik George Soros sötét alakja.

Az amerikai milliárdos spekuláns 1986-ban Kínában is létrehozhatta hírhedt Nyílt Társadalom Intézetét, amelynek segítségével számos kínai gazdasági szereplő és politikus vehetett részt nyugati tanulmányutakon. Ám néhány hónappal Soros megjelenése után a kínai állambiztonsági szervek a CIA-val való együttműködéssel vádolták meg a spekulánst, aki szerintük a rendszer megdöntésén munkálkodott. A Soros-birodalom pekingi lerakata 1989 májusában kénytelen volt hivatalosan beszüntetni működését. Maga a milliárdos is úgy nyilatkozott később, hogy hiba volt Kínában próbálkozni, mivel az ország „nem állt készen” az ő nagy ívű reformjaira, nem volt például „független” értelmiség.

A Tienanmen téri véres események után a Kínai Kommunista Párton belül is tisztogatás kezdődött, leváltották tisztségéről és házi őrizetbe helyezték a tüntetők iránt engedékeny Csao Ce-jang pártfőtitkárt, akit a korabeli pártkampányban azzal vádoltak, hogy a CIA-val és Sorossal közösen szőtt terveket a rendszer megbuktatására. Vang Fang közbiztonsági miniszter pedig 1989 nyarán belső körlevélben arról tájékoztatja a hadsereg és a tartományok vezetőit, hogy a Soros-intézményrendszer kapcsolatban áll az amerikai hírszerzéssel. Nem sokkal ezután letartóztatták a spekuláns helyi megbízottját és az alapítványával együttműködő reformer közgazdasági intézet 14 munkatársát.

Hogy a Tienanmen téren történtek és Soros, valamint a CIA tevékenysége között van-e közvetlen összefüggés, azt a maga teljességében talán soha nem fogjuk megtudni. De az 1989-es események során a milliárdos intézményének el kellett hagyni Kínát, és az is világos, hogy az Egyesült Államok, legalábbis közvetve, igyekezett befolyásolni az eseményeket, ide értve azok utóéletét is az említett atrocitáspropaganda bevetésével. A véres és tragikus végkifejlet megrendítő, csakhogy a tömegmészárlásról szóló egyszólamú nyugati beszámolók nem tekinthetők hiteleseknek, hiszen a külföldi újságírókat a hatóságok eltávolították a Tienanmen térről, vagyis nem is tudhatták, mi történt pontosan. A kínai kormány hivatalos közlése szerint háromszázan vesztették életüket aznap éjjel, közülük sokan katonák voltak, akiket a tüntetők kemény magja megtámadott.

Ezt erősíti meg Gregory Clark volt ausztrál diplomata is a Japan Times című angol nyelvű lapban 2014. június 3-án megjelent összefoglalójában, megemlítve a tüntetők által megtámadott járművekben összeégett katonákat, akiknek egy része – már akik súlyos égési sérülésekkel el tudtak menekülni – a közeli házakban keresett menedéket.

Történelmi távlatból és geopolitikai megközelítésből szemlélve az akkor történteket, aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy – amint ezt többek között a Globalizációkutató Központ Global Research című portálján 2014. június 4-én megjelent, a hozzáférhető tényekből következtető elemzésében Brian Becker, a nemzetközi baloldali fórum, a Liberation News újságírója is alátámasztja – nem spontán és békés demokratikus megmozdulás, hanem kívülről szervezett, kölcsönös erőszakig fajuló destabilizációs kísérlet zajlott 1989 nyarán Pekingben, s a halálos áldozatok élete elsősorban e kísérlet ötletgazdái és kiprovokálói lelkén szárad.

Ágoston Balázs