A német hatóságok ejtették annak a 10 éves afgán fiúnak az ügyét, aki megerőszakolta egy szintén tízéves osztálytársát. Az eset egy iskolai kirándulás során történt, ahol az elkövető egy szíriai és egy afgán társa fogta le az áldozatot. A hatóságok döntésének indoka: az elkövetők túl fiatalok ahhoz, hogy bíróság elé állítsák őket – írja az rt.com.

Fotó: ShutterStock/Illusztráció

Fotó: ShutterStock

A szintén tízéves áldozat napja rettenetessé fajult, akivel az elkövetők közölték: „Meg fogunk ba**ni.”

A Berliner Zeitung szerint a két bűnsegéd tizenegy éves.

Két másik osztálytárs ugyan végignézte az esetet, de akkor nem szóltak a tanároknak. A szörnyűség után másfél héttel jelezte az iskolai szociális munkásnak az áldozat egyik barátja, hogy mi történt. Miután fény derült az erőszakra, az iskola tájékoztatta a szülőket és a rendőrséget, az elkövetőket pedig felfüggesztették.

Most azonban a hatóságok megszüntették az eljárást arra hivatkozva, hogy a fiúk egyszerűen túl fiatalok ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás felelősségre vonhassa őket. Úgy fest, a legtöbb amit tehetnek, hogy megakadályozzák az elkövetőt abban, hogy rendes iskolába járjon. A Berliner Zeitung idézi a berlini iskolaigazgatás egyik szóvivőjét, aki a következőket mondta:

Minden jogi lehetőséget ki akarunk meríteni annak érdekében, hogy az elkövető ne járhasson normál iskolába, hanem speciális oktatásban vegyen részt.

Ennek nyomán a két bűnsegéd most más kerületben jár iskolába.