Több mint száz, bajba jutott, Európába igyekvő embert mentett ki a görög parti őrség és az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) az Égei-tengerből az elmúlt két napban – közölte szerdán a parti őrség.

Fotó: ShutterStock

Harmincöt embert helyeztek biztonságba a hatóságok szerdán, miután a csónak, amellyel érkeztek, Kósz szigete mellett elsüllyedt. Előző nap másik nyolcvankét embert mentettek ki Rodosz környékén. Az emberek Törökországból igyekeznek a görög szigetek felé, noha itt nagy valószínűséggel feltartóztatják őket. Vannak, akik Olaszország partjai felé veszik az irányt.

Az Égei-tenger szigetein felállított táborok túlzsúfoltak, mert az emberek a menedékkérelmük elbírálásáig kénytelenek ott maradni. Hivatalos adatok szerint több mint 19 ezer menekült és migráns van Leszbosz, Híosz, Számosz, Lérosz és Kósz szigetén, noha az itt épült menekülttáborok csupán hatezer fő befogadására épültek.

Az Égei-tengeri útvonal a Törökországból az Európai Unióba tartó illegális bevándorlók millióinak volt a fő útvonala főleg 2015-ben és 2016-ban. A 2016-ban megkötött EU-török migrációs megállapodás keretében az Európai Unió minden olyan személyt visszaküldhet Törökországba, aki illegális úton érkezett valamelyik görög szigetre, és ott nem kap vagy nem is kér menekültstátust.