Az Irán ellen visszaállított amerikai szankciók veszélyesek, bevezetésük egyoldalú volt, és nem volt bölcs döntés – jelentette ki a Japánban tárgyaló Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter kedden.

Fotó: ShutterStock

Fotó: shutterstock.com

Tokiói nyilatkozatában Çavuşoğlu világossá tette, hogy Ankara azért ellenzi a büntetőintézkedéseket, mert úgy véli, nem vezetnek eredményre, és inkább párbeszédre lenne szükség.

Törökország elvi álláspontja az, hogy szankciókkal semmilyen eredményt nem lehet elérni – hangoztatta Çavuşoğlu. 

Hozzátette: „Irán sarokba szorítása nem bölcs dolog, elszigetelése veszélyes, az iráni nép megbüntetése pedig nem fair.”

Donald Trump amerikai elnök tavasszal döntött úgy, hogy országa kilép a nemzetközi közösség és Irán 2015-ös megállapodásából, amelynek értelmében Teherán korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az országot sújtó szankciók többségét. 

Trump egyúttal döntött az Irán elleni szankciók visszaállításáról. Ezek első része augusztus 7-én lépett életbe, hétfőn pedig újabb amerikai büntető intézkedések léptek hatályba.

Çavuşoğlu kiemelte, hogy az amerikai lépés az egész világot érinti, Törökország gázimportjának harmada érkezik Iránból, ezért a török diplomácia vezetője azt szorgalmazta, hogy Washington találjon más, észszerűbb megoldást. 

„Úgy gondolom, hogy a szankciók helyett az értelmes párbeszéd sokkal célravezetőbb lenne” – hangsúlyozta a török diplomácia vezetője.