Ismételten haladékot kért az államfőtől Olaszországban a közös kormány létrehozására az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga – jelentette be Luigi Di Maio, az M5S vezetője a sajtónak hétfőn.

Mint mondta, további néhány napot kértek az „Olaszországot megváltoztatni akaró” M5S-Liga kormány megalakítására.

Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy jól halad a két párt közti kormányszerződés megírása, amelyben az M5S és a Liga választási ígéretei is helyet kapnak.

Megemlítette az állampolgári jogon járó alapjövedelem bevezetését, a nyugdíjreformot, a korrupció elleni küzdelmet, az adócsalás büntetésének szigorítását, valamint a vízszolgáltatás privatizációjának eltörlését. Elmondta, hogy az M5S és a Liga közötti kormányszerződés a német nagykoalíció példáját követi.

Hozzátette, hogy a két párt nem közli előre a közös miniszterelnök és a többi miniszter nevét, mivel ennél sokkal jelentősebb a politikai program lefektetése. Korábban Luigi di Maio úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök politikus és nem szakértő lesz.

„Megváltoztatjuk a politikát. Ha ez a kormány megkezdi munkáját, valóban elkezdődik a harmadik köztársaság Olaszországban, amelyben az elsők az olaszok lesznek, a polgárok előre lépnek, a politikusok pedig hátra” – mondta Luigi Di Maio. Megjegyezte, hogy az M5S-Liga kormány a következő öt évre tervez, ezért kell még egy kis idő a közös program kidolgozására. Kifejtette, tisztában vannak azzal, hogy Rómának minél gyorsabban kormányra van szüksége a nemzetközi és európai uniós határidők miatt.

Az M5S vezetője az államfővel tartott találkozó után nyilatkozott a sajtónak.

Sergio Mattarella államfő ezt követően a Matteo Salvini vezette Liga delegációját fogadta. Salvini sajtónyilatkozatában kijelentette, szünet nélküli az egyeztetés az M5S-szel. „Néhány kérdésben még ellentétesek a nézeteink, ezért kértünk további időt” – mondta. Nem titkolta, hogy a közös kormányszerződésnek vannak pontjai, amelyekről az M5S és a Liga között „éles” vita zajlik: példaként az infrastrukturális befektetéseket említette. Hozzátette, a Liga saját választási ígéretei közül a balközép kormány nyugdíjreformjának eltörlését akarja megvalósítani, meg akarja akadályozni az Áfa tervezett emelését, csökkenteni akarja az üzemanyagadókat, módosítani kívánja a jogos önvédelem büntetőjogi szabályozását.

Matteo Salvini hozzátette, a Liga azon lesz, hogy nyártól ne induljon újra az olaszországi partok felé tartó tömeges migráció. „Emberi jogok, szolidaritás és nemzetközi konvenciók tiszteletben tartása szép dolgok, de családapaként azon leszek, hogy biztonságot adjak az olaszoknak, és felszámoljuk a bevándorlás üzletét” – mondta Matteo Salvini. Hangsúlyozta, hogy az M5S-Liga kormány új „pozíciót” akar adni Olaszországnak az EU-ban egyebek közt az olasz munkaerőpiac, mezőgazdaság és halászat érdekeinek védelmével.

Salvini megjegyezte, nem szokásos az ilyen hosszúra nyúló kormányalakítás, de a két párt új Olaszországot készül megvalósítani: „ha ügyesek leszünk, a kormány megkezdi munkáját, ha nem sikerül, elbúcsúzunk egymástól” – mondta. Elemzők ezt pesszimizmusként értékelték.

Az M5S és a Liga csütörtökön jelentette be, hogy közös kormányt alkotnak. Az államfő ezért felfüggesztette a szakértői kormány kinevezését, amellyel a március 4-i parlamenti választások óta eredménytelen kormányalakítást akarta lezárni.

MTI