A francia és a luxemburgi külügyminiszter továbbra is azt akarja, hogy az illegális bevándorlókat kötelezően szét kelljen osztani az Európai Unió tagállamai között – írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Fotó: Demokrata/Somfai Sándor (archív, illusztráció)

Szijjártó Péter a francia és a luxemburgi külügyminiszter szavaira reagálva hozzátette: ez óriási veszélyt és a terrorfenyegetettség további növekedését jelentené.

A külügyminiszter szerint az európai vezetők kötelessége az lenne, hogy visszaadják az európai emberek biztonságát.

Ehhez „mindent megelőzően az kell, hogy meg tudjuk védeni Európa határait szárazföldön és tengeren egyaránt”. Előbbit a magyar kormány megtette, az utóbbit pedig az olasz kormány most próbálja, ezért kötött szövetséget Orbán Viktor miniszterelnök Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel – tette hozzá.

Szijjártó Péter felhívta továbbá Franciaország külügyminiszterének figyelmét arra, hogy Magyarország soha nem volt, és most sem Franciaország gyarmata, ezért arra kérte: „a jövőben hazánkkal kapcsolatban mellőzze az utóbbi napokban alkalmazott gyarmattartó stílust”.