Fotó: MTI/AP

Amerika csak a jövőbe tekint, mostantól Amerika az első. Minden döntést ennek rendelnek alá, és az amerikaiak lesznek a legfontosabbak – mondta el beiktatása után első hivatalos beszédében az új amerikai elnök. Donald Trump pénteken, helyi idő szerint pontban délben tette le hivatali esküjét Washingtonban.

Az Egyesült Államok 45. elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikaiak összefognak s együtt építik újra az országot mindenki javára.

Az amerikai állampolgárok nagyszerű nemzeti egységben egyesülnek január 20-án, hogy beváltsák sorsukat. Számos kihívással néznek majd szembe otthon és külföldön, de el fogják végezni a munkát – tette egyértelművé Donald Trump.

Azt mondta: pénteken nemcsak hatalmat ad át az egyik kormány a másiknak, hanem Washington visszaadta a hatalmat a népnek. Azt ugyanis túl sokáig tartotta magánál egy kis csoport, “a politikusoknak jól ment, de ennek a kisemberek fizették meg az árát”.

Szerinte az elit sikere nem volt a nép sikere, ám ez megváltozik. Hozzátette: nem az számít, melyik párt vezeti az országot, hanem hogy a kormányt kontrollálja-e a nép. Január 20-a úgy vonul majd be a történelembe, amikor a nép vált ismét az ország vezetőjévé. Amerika az amerikaiak országa lesz – nyomatékosította.

Azt mondta, megválasztása egy olyan történelmi mozgalomnak köszönhető, amilyet még nem látott a világ. A mozgalom az amerikai népé, amely jobbá teszi majd a saját életét – hangsúlyozta.

Hozzátette: az üres beszédek ideje lejárt. Amerika csak a jövőbe tekint, mostantól az USA lesz az első. Minden döntést ennek rendelnek alá, és az amerikaiak lesznek a legfontosabbak.

“Amerika az első” – ismételte el többször is az új elnök, hozzátéve, hogy két “egyszerű szabály” van: mindenki vásároljon amerikai termékeket és alkalmazzon amerikai munkaerőt.

Donald Trump hangsúlyozta: minden pillanatban azon fog munkálkodni, hogy Amerika újra győztes legyen.

Arról is beszélt, hogy az amerikai patriotizmusban nincs helye az előítéletességnek. Úgy vélte, az amerikai haderő “szomorúan” leromlott, a városokban bűnbandák garázdálkodnak, a bűnözés túl sok emberéletet követelt. Az Egyesült Államok dollármilliárdokat költött külföldön, miközben a hazai infrastruktúra leromlott, a középosztály elszegényedett – mondta.

“Más országokat tettünk gazdaggá” – jelentette ki az új amerikai elnök. Hangoztatta, hogy miközben az Egyesült Államok “mások hadseregeit finanszírozta”, az országban egyik gyárat zárják be a másik után.

Hozzátette, hogy ez már a múlté, új vízió fogja kormányozni az Egyesült Államokat. ”Az elfelejtettek többé már nem lesznek azok” – fogalmazott Trump.

Beszédében az elnök kiemelte: elérkezett a cselekvés ideje. Mindenekelőtt új utak, repülőterek, vasutak építésére tett ígéretet.

Hangsúlyozta, hogy hogy készen áll figyelmet és erőforrásokat  fordítani a világűr kutatására, betegségek gyógyítására, új technolgiák és energiaforrások alkalmazására.

Hangsúlyozta, Amerika nem akarja más országokra ráerőltetni a saját értékrendjét. Azt ígérte, hogy egyesíti, összefogásra sarkallja a világot a radikális iszlám ellen, majd fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy az Egyesült Államokban nincs és nem is lesz helye az előítéletességnek.

Donald Trump köszönetet mondott Barack Obamának és feleségének, mert segítőkészen támogatták őt az átmeneti időszakban.

hirado.hu