Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Összegyűjtöttünk Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozójával kapcsolatos híreket.

Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Donald Trump a Fox tévében: „nem vagyok oroszbarát”

„Nem vagyok oroszbarát, csak azt akarom, hogy az országunk biztonságban legyen” – szögezte le Donald Trump amerikai elnök kedden este a Fox televízióban sugárzott interjújában. 

Az elnök interjúját még hétfőn, Helsinkiben, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott közös sajtótájékoztatója után rögzítették, és Donald Trump elsősorban a csúcstalálkozó tényét és a sajtókonferencián elhangzottakat érintő kritikákra reagált. 

John Brennan, a CIA volt igazgatója „hazaárulásnak” nevezte a közös sajtókonferenciát, amelyen Trump mintha nem adott volna hitelt az amerikai választásokba történt orosz beavatkozásról szóló amerikai hírszerzői jelentéseknek. Az elnök, aki kedden a Fehér Házban nyilatkozatban korrigálta hétfői szavait, mondván, hogy „rosszul fejezte ki magát”, az interjúban kijelentette: „Brennan nagyon rossz ember, nézzék csak meg, hogy mi minden történt, amikor ő irányította az ügynökséget”. 

Az elnök a CIA volt vezetőjét a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt vezetőihez és munkatársaihoz hasonlította, akik szerinte hazugságokat terjesztenek. 

„Én nem vagyok oroszbarát, semmilyen barát nem vagyok, egyszerűen csak azt akarom, hogy a mi országunk biztonságban legyen” – fogalmazott Trump. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok és Oroszország birtokolja a világ atomfegyvereinek 90 százalékát, és ezért – de mint fogalmazott: nemcsak ezért – „Oroszországgal kijönni nem rossz, hanem jó dolog”. 

A hosszas interjúban az amerikai elnök ismételten bírálta az európai országokat a bevándorlási politikájuk miatt, és amikor Tucker Carlson riporter rákérdezett, hogy vajon melyik európai ország lett jobb a tömeges migrációnak köszönhetően, Trump azzal válaszolt: „egyikük sem”. Hozzátette: „a bevándorlási politika Európában katasztrófa, elpusztítják Európát, elpusztítják Európa kultúráját, bizonyos vidékeken a bűnözés megnövekedett, jobb lenne már tenni is valamit”. 

Az amerikai elnök az európai vezetők közül egyedül Angela Merkel német kancellárt nevezte meg, és szerinte Merkel bevándorlási politikája „nagyon rosszat tett” magának Merkelnek is. „Angela szupersztár volt, egészen addig, míg emberek millióit be nem engedte Németországba” – állította. 

Trump az amerikai demokrata párti politikusokat is ostorozta az illegális migrációval kapcsolatos álláspontjuk miatt. Mint mondta: a demokraták nyitott határokat akarnak, és ezzel szabad utat engednének a bűnözésnek is. „Talán ez az a politikai filozófia, amelyben felnőttek, talán ezt tanulták az iskolában, talán bolondok, nem is tudom” – mondta. 

A Fox televízió egyébként kedden több esti műsorában is foglalkozott Donald Trump Helsinkiben tett, majd kedden Washingtonban pontosított kijelentésével, miszerint nem fogadja el az amerikai hírszerző közösség megállapításait a 2016-os amerikai választásokba történt orosz beavatkozásról. A Fox hosszas részletet játszott be az elnök 2017. júliusában Lengyelországban tett látogatásáról, amikor Trump kifejtette, hogy az oroszok igenis beavatkoztak az amerikai választásokba. 

Egy másik kedd esti műsorban Mark Levin publicista felsorolta, hogy korábbi amerikai elnököknek milyen kapcsolataik voltak a korábbi Szovjetunió vezetőivel, és emlékeztetett a többi között arra, hogy 1975-ben Gerald Ford amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet pártvezető Helsinkiben állapodott meg egymással, helyben hagyva Európa megosztottságát, vagy hogy Jimmy Carter 1979-ben Bécsben szintén Brezsnyevvel találkozott, és a szovjet vezetőt az orcájára nyomott csókkal köszöntötte.

Trump szerint az orosz beavatkozás nem befolyásolta az amerikai elnökválasztást 

Az orosz beavatkozás nem befolyásolta a 2016-os amerikai elnökválasztást – közölte Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban republikánus törvényhozókkal tartott megbeszélése kezdetén újságírókkal, egyúttal hangsúlyozta, hogy teljes mértékben bízik az amerikai hírszerzésben. 

Az elnök leszögezte: „rosszul fejezte ki magát” a Helsinkiben Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott közös sajtókonferenciáján előző nap. Vagyis – mint hangsúlyozta – nem azt akarta mondani, hogy nincs oka azt hinni, hogy Oroszország „nem avatkozott be” a 2016-os elnökválasztási folyamatba, hanem ennek ellenkezőjét. 

Donald Trump hangsúlyozta ugyanakkor: a beavatkozások nem befolyásolták a választások eredményét. Hozzátette: a 2018 őszén tartandó, úgynevezett félidős választásokon kormánya mindent megtesz a választási rendszer biztonsága érdekében és „agresszívan” megsemmisít majd minden beavatkozási kísérletet. 

Közölte: az amerikai hírszerző ügynökségek a teljes bizalmát élvezik, elfogadja megállapításaikat, miszerint Oroszország igenis beavatkozott a két évvel ezelőtti választásokba. Hangsúlyozta: az amerikai-orosz viszony nagyon rossz, de a helsinki találkozón javult, és a jövőben „tovább javulhat”. 

Az amerikai elnök röviden összegezte a csúcstalálkozót. Elmondta: egyes konfliktusok megoldásában sikerült haladást elérni a Putyin elnökkel folytatott négyszemközti megbeszéléseken. Konkrétan a nukleáris fegyverek világszerte történő visszaszorítását, Észak-Koreát, Izrael biztonságának ügyét, Szíriát és Iránt említette. Reméli, hogy – mint fogalmazott – Irán „egy napon hív majd bennünket, és talán kötünk egy új megállapodást, de az is lehet, hogy nem”. 

Egyes konfliktusok megoldásában sikerült előre lépni Putyinnal

A világ egyes konfliktusainak megoldásában sikerült előre lépni a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott négyszemközti tárgyaláson – fogalmazott Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban törvényhozókkal tartott keddi megbeszélésén. 

Az elnök konkrétan a nukleáris fegyverek csökkentését, Észak-Koreát, Izrael biztonságának ügyét, Szíriát és Iránt említette. Reményei szerint „Irán egy napon hív majd bennünket, és talán kötünk egy új megállapodást, de az is lehet, hogy nem”. 

Trump közölte: Észak-Korea ügyében „nem kell sietni, van időnk”.