"Trump politikája árt Európának"

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Donald Trump amerikai elnök politikája ártalmas Európának - jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter egy pénteki lapinterjúban.


Fotó: MTI, illusztráció

A német diplomácia vezetője a kanadai G7-csúcsra időzítve a Süddeutsche Zeitung című lapban közölt kemény hangú interjúban hangsúlyozta, hogy mélyreható átalakulás zajlik a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, és ez a változás évtizedes alaptételeket kérdőjelez meg. 
    
Így amióta Donald Trump hatalomra került, az Atlanti-óceán politikai értelemben szélesebbé vált, ezért az európaiaknak az eddiginél szorosabban össze kell zárniuk. A jelenlegi kormány által vezetett Amerikára már nem lehet ugyanúgy korlátlanul, feltétel nélkül támaszkodni, mint régen - mondta Heiko Maas. 
    
Donald Trump eddigi döntései kivétel nélkül unilaterális, egyoldalú döntések voltak, és az amerikai elnök annak tudatában hozta meg ezeket, hogy hátrányt okoz Európának. Például az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás amerikai felmondása súlyosan érinti az Európai Unió biztonsági érdekeit, hiszen Irán a közösség szélesebb szomszédságban fekszik  - fejtette ki a német külügyminiszter.
    
Mint mondta, a változások mind egy irányba mutatnak: a nemzetközi kapcsolatok többoldalú, multilaterális megállapodásokon nyugvó  rendjétől az unilaterális alapon meghatározott érdekek felé.
    
Az önérdeket mindenek felé helyező és mások rovására is érvényesítő megközelítéssel "nem lesz jobb, biztonságosabb vagy békésebb a világ" - húzta alá Heiko Mass.
    
Az "America First" (Amerika az első) politikájára csak a "Europe United" (Egységes Európa) lehet a válasz - tette hozzá a német külügyminiszter, kiemelve, hogy nemcsak Németországnak, hanem az egész EU-nak kihívás az unilateralizmus térnyerése, ezért "európai választ" kell adni rá.
    
Az Egyesült Államok továbbra is Németország első számú partnere marad az EU-n kívüli térségekben, de újra kell gondolni ezt a partnerséget. Ehhez "öntudatos Európa" kell  és világos beszéd, a diplomáciában is - mondta Heiko Maas, hangsúlyozva, hogy nem lehet többé a szőnyeg alá söpörni a nézeteltéréseket.