Fotó: MTI/AP Pool/Susan Walsh

Az amerikai elnök újabb levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől. Ezt maga Donald Trump jelentette be szerdán, „csodálatosnak” nevezve a levelet. 

Fotó: MTI/AP Pool (archív, illusztráció)

Az elnök nem közölt részleteket, csupán annyit mondott újságíróknak: „valóban nagyon jó viszonyt alakítottunk ki és valószínűleg lesz egy újabb találkozónk is”. 

Trump kedden egy rövid Twitter-bejegyzésben arról írt, hogy „szívesen találkozik” újból Kim Dzsong Unnel, aki szerinte „felismerte, hogy Észak-Korea előtt csodálatos gazdasági lehetőségek nyílnak”. 

Az észak-koreai elnökkel júniusban Szingapúrban tartott és történelminek mondott csúcstalálkozója óta Donald Trump többször is felhívta a figyelmet arra, hogy Észak-Korea számára óriási lehetőségek nyílnának meg gazdasága fejlesztésére, ha felhagyna az atomfegyver-programjával, végrehajtaná országa atomfegyver-mentesítését és ezzel megszabadulna a gazdaságát bénító nemzetközi szankcióktól is. 

Újévi televíziós üzenetében Kim Dzson kijelentette: kész az újabb csúcstalálkozóra Donald Trumppal, sőt, hozzátette, hogy az atomfegyver-mentesítés folyamatával is gyorsabban haladhatnának, ha az Egyesült Államok megtenné a megfelelő válaszlépéseket. Leszögezte ugyanakkor, hogy ha Washington „rosszul méri fel” az észak-koreai nép türelmét, akkor Phenjannak „nem lesz más választása, mint új utat keresni a szuverenitás védelmében”.