Amikor a Kreml véleményéről kérdezték Jurij Usakovot azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump „versenytársnak” nevezte Vlagyimir Putyint, ő úgy válaszolt, Moszkva „partnernek” tekinti az amerikai elnököt.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az orosz elnök tanácsadója a hamarosan megtartandó, helsinki csúcstalálkozó kapcsán elmondta, annak célja az, hogy „végre elinduljon az Egyesült Államok és Oroszország közti rossz kapcsolat megjavítása”, majd hozzátette, konkrét lépések megtételére lesz szükség a „kölcsönös bizalom elfogadható szintre hozatalához”.

Usakov megjegyezte, a két országnak jelenleg nincs valódi oka a szembenállásra. 

„A kapcsolatunk mostanában egyértelműen válságban volt” – ismerte el, azonban hozzátette, hogy a feszültségnek „nincsenek objektív okai”, hiszen a két nemzet hasonló kihívásokkal néz szembe a terrorizmustól kezdve a regionális konfliktusokig.

„Az orosz fél újra és újra bizonyította készségét a kétoldalú kapcsolatok javítására” – fogalmazott a tanácsadó, ismételten kiemelve, hogy Oroszország semmilyen módon nem avatkozott be az amerikai elnökválasztásba, és soha nem is volt ilyen céljuk.