Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter és Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden esedékes megbeszélése csak és kizárólag politikai eszmecsere és nem intézményes vagy kormánytalálkozónak számít – szögezte le az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt parlamenti frakcióvezetőinek szombati közleménye; az olasz baloldal bejelentette, hogy tüntetést tart a Salvini-Orbán találkozóval egy időben.

Fotók: MTI, shutterstock.com, szerk.

Fotók: MTI, shutterstock.com, szerk. 

Az M5S szenátusi és képviselőházi frakcióvezetője közös nyilatkozata hangsúlyozza: „azoknak az országoknak, amelyek nem csatlakoznak a menekültek áthelyezésekhez, és mindazoknak, akik válaszra sem méltatják Olaszország segélykérelmét, véleményünk szerint nem kellene több európai forrásban részesülnie – és ezen országok között jelenleg Magyarország is szerepel”. Az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali parlamenti párt üdvözölte Matteo Salvini és Orbán Viktor találkozóját. A balközép Demokrata Párt (PD) tüntetést hirdetett meg kedden Milánóban Salvini, Orbán, illetve az általuk képviselt „egoista és szögesdrótos” Európa ellen.

A tiltakozás helyszíne a milánói prefektúrához közeli Babila-tér lesz. „Salvini és Orbán a gyűlölet és a megosztottság Európájának vezetői, Visegrádi Uniót akarnak létrehozni Olaszországgal” – nyilatkozta Emanuele Fiano a PD képviselője. Matteo Salvini a jobbközép koalíció vezetője korábbi bejelentése szerint kedden, a milánói prefektúra épületében találkozik Orbán Viktorral. A találkozó témája az európai migrációs politika lesz.  A jobbközép koalícióhoz tartozó Olasz Testvérek (FdI) jobboldali parlamenti párt üdvözölte Matteo Salvini és Orbán Viktor találkozóját.

Az FdI parlamenti frakcióvezetői szintén együttesen hangsúlyozták, hogy a Ligával osztják a magyar miniszterelnök iránti barátságot és politikájának tiszteletét. Az FdI közleménye szerint a Giuseppe Conte vezette olasz kormánynak tisztáznia kellene, hogy helyet ad-e az M5S „félrebeszélő” kijelentéseinek. „Örülünk, hogy a belügyminiszter azzal találkozik, aki igyekszik gátat szabni az illegális bevándorlók inváziójának, amelynek Európa az áldozata. Reméljük, hogy a találkozó a következetes, népeinket védő közös politikát erősíti” – tette hozzá az FdI.