Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A világ legnagyobb internetes áruházaként számon tartott, amerikai központú Amazon.com muszlim vallású alkalmazottai május 1-ére tüntetést szerveznek – számolt be a Fox News.

Az Amazonnál dolgozó, muszlim biztonsági őrök egy, a héten benyújtott keresetben azt nehezményezik, hogy a cég nem biztosít számukra megfelelő helyet és időt arra, hogy munkaidőben is naponta ötször imádkozhassanak – idézi fel a Fox News.

A Szolgáltatóipari Alkamazottak Nemzetközi Szövetsége (Service Employees International Union) és a biztonsági őrök azt állítják, az Amazon.com lehetővé teszi magasan fizetett dolgozói számára, hogy konferenciatermekben imádkozzanak, de ugyanezt nem biztosítják a törvény által megszabott szünetekben az alvállalkozókon keresztül szerződtetett biztonsági őröknek.

Nemrégiben az internetes áruházóriás Amazon.com vezérigazgatója, Jeff Bezos azt állította, törvényalkotókkal és állami tisztviselőkkel karöltve a cég azon fáradozik, hogy megakadályozzák Donald Trump bevándorlással kapcsolatos elnöki rendeletének hatályba lépését.

-SVÁ-