Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kilencpontos tervet fogadott el a magyar-török vegyesbizottság pénteken zárult ülésén Ankarában, amelynek végrehajtásával a két ország közötti kereskedelmi forgalom “új, minőségi dimenzióba” léphet – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ankarában az MTI-nek.

Megerősítette, hogy a két ország közötti, évi 3 milliárd dollár körüli forgalmat 5 milliárd dollárra szeretnék növelni.

A miniszter ismertette, hogy a gazdasági együttműködés egyik pontja szerint Magyarország a lehető legnagyobb vízumkedvezményt adja meg a török üzletemberek és gazdasági szereplők számára.

Szerepel a megállapodásban az is, hogy az Eximbank 255 millió eurós hitelkeretet biztosít a magyar-török vállalatközi együttműködések finanszírozására. Ezen túl Budapest Ankara támogatását kéri a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Mol piaci jelenlétének támogatására Törökországban. Az MVM a török villamosenergia-infrastruktúra fejlesztésében vesz részt, és a Mol is tárgyal már termékeinek törökországi bevezetéséről.

Ankara emellett minél több magyarországi török beruházást ösztönöz. Szijjártó Péter pénteken megállapodott a Ravaber, szigetelőanyagokat gyártó török nagyvállalattal, amely Miskolcra hoz egy beruházást 22,5 millió euró értékben. A gyárral 107 munkahely jön létre első lépésben, amelyhez a magyar kormány 5 millió eurós vissza nem térítendő támogatást biztosít.

A mezőgazdaság területén a magyar és a török kutatóintézetek már együttműködnek, de napirenden van ennek a további ösztönzése. A törökországi magyar szarvasmarha-import növeléséről a török miniszterelnök intézkedett, és közösen dolgoznak a magyar csemegekukorica-exportot hátrányosan érintő szabályozás “visszavágásán” is.

A vízgazdálkodás területén a Fővárosi Vízművek az isztambuli biológiai víztisztító építéséről és az ankarai vízrendszer hatékonyságának javításáról tárgyal.

A dél-törökországi Akkuyuban épülő atomerőművel kapcsolatban Budapest abban szeretne együttműködni, hogy Magyarország képezze ki a török szakembereket – tette hozzá.

Az innovációs és kutatási együttműködés keretében a magyar és a török kormány 155 millió forintért ír ki közös pályázatot az informatika, a mezőgazdaság és az ipar 4.0 területein.

MTI