Fotó: mti archív

A Fidesz szerint az Európai Bizottság újra nyomást akar gyakorolni Magyarországra azzal, hogy az Európai Bíróság elé vitte a kvótaügyet, amely a Soros-terv része.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a luxembourgi székhelyű bírói testület azt közölte: hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás.

A Fidesz reagálásában azt írta, a kötelező betelepítési kvóta bevezetése a Soros-terv része, és Brüsszelben már nem csak egyszeri, korlátozott számú migráns elosztását, hanem az EU-ba belépő bevándorlók automatikus, felső korlát nélküli kötelező betelepítését tervezik. „A kvótát elutasító országok ellen indított per nem más, mint a politikai nyomásgyakorlás egyik eszköze” – olvasható a közleményben.

Arra kérte a Fidesz a kormányt, hogy tegyen meg mindet azért, hogy megvédje Magyarországot a kötelező kvótától.

Az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, amikor csak három tagállamnál kifogásolja az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítását, miközben azt több ország sem hajtotta végre érdemben – hangoztatta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján.

Völner Pál arra reagált, hogy hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az Európai Bizottság kötelező kvótaügyi keresete a Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen indított kötelezettségszegési eljárásban.

A magyar kormány képviselője úgy fogalmazott, az egész eljárás arról szól, hogy Brüsszel életben tartsa a kvótaügyet, és akár felső korlát nélküli betelepítést kényszerítsen rá a tagállamokra.

(MTI)