Az Európai Bizottság újabb szakaszába lépette a Lengyelországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárását, indokolással ellátott véleményt küldött Varsónak a Legfelsőbb Bíróságról szóló lengyel törvénnyel kapcsolatban – közölte az uniós bizottság kedden.

Fotó: ShutterStock (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A bizottság alaposan elemezte a lengyel hatóságoknak a Legfelsőbb Bíróságról szóló törvényre vonatkozó, július elején küldött felszólító levelére adott válaszát, Lengyelország azonban nem oszlatta el a bizottság jogi aggályait – állt a közleményben.

Az uniós bizottság ezért fenntartja azt a véleményét, amely szerint a szóban forgó lengyel törvény nem egyeztethető össze az uniós joggal, mivel aláássa a bírói kar függetlenségének, ezen belül a bírák elmozdíthatatlanságának elvét. Ezért Lengyelország nem tesz eleget az Európai Unióról szóló szerződés vonatkozó szabályozásában foglalt kötelezettségeinek – húzták alá.