Illusztráció: demokrata.hu

Egy friss jelentés szerint az Iszlám Állam Svédországba visszatérő tagjai „pince-mecseteket” hoztak létre, ahol új tagokat toboroznak – írja a Breitbart.

Illusztráció: demokrata.hu

A svéd biztonsági szolgálat (Säpo) szerint az Iszlám Államot támogató 300 harcos közül körülbelül 150 tért vissza az országba. Úgy gondolják, hogy páran ezek közül a harcosok közül új tagokat toboroznak Malmöben, főleg fiatalokat.

„A fiatalok veszélynek vannak kitéve. A szemükben hősöknek tűnhetnek ezek a harcosok, ezért radikalizálni tudják őket. Nő az aggodalom. Az emberek aggódnak a gyermekeikért” – mondja az erőszakellenes aktivista, Michael Helders.

Egy anyuka a főleg migránsok által lakott Rosengård-negyedből, amelyre gyakran no-go zónaként hivatkoznak, azt nyilatkozta: nagyon rossz a helyzet. A nő a dzsihadisták növekvő befolyása ellen is munkálkodik.

A svéd Nemzetvédelmi Egyetem vélekedése szerint Malmöben jelenleg 20 ex-ISIS harcos él. Egy tavaly decemberi jelentés szerint az országban kevés önkormányzat tudja, hogy hol tartózkodnak a visszatért harcosok. Stockholm sem remekel: 35-40 visszatért harcos közül mindössze egyet tudtak azonosítani, de arról is kiderült, hogy teljesen máshol él, mint ahol gondolták.

Svédország eddig egy visszatért ISIS-tag ellen sem emelt vádat, habár nemrég egy interjúban Karolina Wieslander ügyész elismerte, hogy lett volna rá lehetőség. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem emeltek vádat eddig, Wieslander elmondta, hogy ők hosszú távban gondolkodnak. Hozzátette: „Nem lehet csak a büntetésről gondolkodni. Együtt kell működnünk ezekkel az emberekkel. Ha visszatérnek Svédországba, meg kell adnunk nekik a lehetőséget, hogy visszatérjenek a svéd társadalomba is.”