Ismeretlen tettesek feltehetően gránátvetővel rálőttek szerdára virradó éjjel a nyugat-ukrajnai Luck városában a lengyel főkonzulátus épületére – jelentette az ukrán média.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A támadásban senki nem sérült meg, mivel abban a tetőtéri helyiségben, amelyet a találat ért, senki nem tartózkodott. A helyiség ablakai az UNIAN ukrán hírügynökség által közölt fotók szerint kitörtek, és az egyik ablak fölött beszakadt a tetőszerkezet.
    
Az ukrán hatóságok egyik munkatársa szerint az elkövető vagy szándékosan nem akart senkit megölni, vagy rosszul célzott. Krzysztof Sawicki lengyel konzul viszont kijelentette, hogy szerinte terrorcselekmény történt, a támadók embereket akartak megölni.
    
A 112.ua hírportál jelentése szerint a rendőrség a helyszínen egy RPG-22 típusú kézi páncéltörőgránát-vető darabjait találta meg.
    
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a Twitteren felháborodásának adott hangot, és provokációnak nevezte az incidenst. „Ez aljas tett volt azok részéről, akik ellenzik barátságunkat Lengyelországgal. Mindent megteszünk, hogy az elkövetők megkapják büntetésüket” – hangoztatta a kijevi diplomácia vezetője.

Bekérették Ukrajna varsói nagykövetét
A lengyel külügyi tárca közleménye megerősítette a főkonzulátus felső emeletét szerdára virradó éjjel ért támadás tényét, valamint azt, hogy a belövés csak az épületben tett kárt, a támadásban senki sem sérült meg.
    
A lengyel közszolgálati televíziónak (TVP Info) nyilatkozó külügyi szóvivő szerint a tárca bekérette az ukrán nagykövetet, a kijevi lengyel nagykövetség pedig diplomáciai jegyzéket intéz majd az ukrán hatóságokhoz, az incidens körülményeinek tisztázását, valamint az ukrajnai lengyel külképviseletek „megerősített és hatékony védelmét” kérve.
    
Pawel Soloch, a Lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal (BBN) elnöke az RMF FM kereskedelmi rádió reggeli műsorában „kétségtelen provokációnak” minősítette a történteket. „Kérdés, mi a célja?” – fűzte hozzá, kifejtve: „ismerjük a kontextust, zajlik az Ukrajna elleni orosz agresszió”. Egyúttal nyugtalanítónak nevezte, hogy az ukrán-lengyel határ közelében működő képviseletet ért támadás.
    
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a támadás összefüggésben lehet-e az orosz-ukrán konfliktussal, Soloch viszont úgy reagált: „ezt nem lehet biztosan tudni”. Mindazonáltal megismételte, hogy szerinte „egyértelmű provokációról van szó”. A körülmények tisztázásáig ugyanakkor nyitott kérdésnek nevezte, hogy ki lehet érdekelt az incidensben. „Nagyon fontosak ebben az összefüggésben a lengyel-ukrán kapcsolatok is” – jegyezte meg.
    
Korábban Stanislaw Karczewski lengyel szenátusi elnök a lengyel közszolgálati rádióban „nagyon komoly ügynek” nevezte a támadást. Arra a kérdésre, hogy vajon „harmadik fél avatkozik-e bele” a lengyel-ukrán kapcsolatokba, Karczewski azt mondta, hogy meggyőződése szerint igen.
    
Az első lengyel sajtókommentárok az esetet az év elején történt ukrajnai lengyel emlékhelyek, valamint a kijevi lengyel nagykövetség kerítésének megrongálásával is összefüggésbe hozzák. Ezeket az ukrán hatóságok a két nép megosztását célzó provokációknak minősítették.

MTI