A visegrádi csoport országai és az Egyesült Államok egymás természetes szövetségesei – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban.

Fotó: MTI/KKM


Fotó: MTI/KKM

Az Európai Politikai Elemző Központ (CEPA) fórumán Szijjártó Péter hangsúlyozta: „az Európai Unió jövőjéről szóló rendkívül heves és súlyos vitákban Közép-Európa és azon belül is a visegrádi csoport képviseli a józan észt”, az erre alapuló gazdaság- és biztonságpolitika vezetett odáig, hogy „mára minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy Közép-Európa a legbiztonságosabb térség Európában”, továbbá, hogy ez a régió adja az európai gazdasági növekedés motorját. Mindez azon észszerű politikáknak köszönhető, amelyek vonatkozásában a közép-európai térség és a jelenlegi amerikai adminisztráció nagyon sok hasonlóságot mutat – vélekedett.
    
Szijjártó Péter kiemelte, hogy az Egyesült Államok és a közép-európai országok is saját országuk, saját polgáraik biztonságát állítják a középpontba, erőteljesen patrióta gazdaságpolitikát folytatnak, továbbá több fontos geopolitikai kérdésben is egyetértenek.
    
Kifejtette: az Egyesült Államok jelenlegi adminisztrációja és a közép-európai országok is saját országuk, saját polgáraik biztonságát állítják a középpontba, „ellentétben az Európai Unió hibás, Európára veszélyt hozó, képmutató politikájával”. Mind az amerikai adminisztráció, mind pedig a visegrádi országok számára „alapigazság”, hogy az államnak, a kormánynak az a felelőssége, hogy saját országának és saját polgárainak a biztonságát szavatolja – mutatott rá.
    
A külügyminiszter közölte: az európai nyomásgyakorlás dacára a visegrádi csoport egységes abban a kérdésben, hogy az illegális bevándorlás rossz dolog, és annak hatásaitól a saját polgáraikat a lehető leghatározottabban meg kell védeni.
    
Kitért arra: a közép-európai országok és az amerikai adminisztráció abban is nagyon hasonló, hogy erőteljesen patrióta gazdaságpolitikát folytatnak, ami arra a kijelentésre épül, amelyet az amerikai elnök tett meg először: Amerika az első. „Ez egy felszabadító erejű kijelentés”, és ezek után senki nem vonhatja kétségbe egy másik ország jogát arra, hogy a saját nemzeti érdekét tekintse elsőnek – mondta.
    
Szijjártó Péter megjegyezte: a közép-európai országok szabadságszeretők, még a közelmúltban is harcolniuk kellett a szabadságukért, ezért értékelik az amerikai adminisztráció álláspontját, amely szerint a nemzeti érdek az első.
    
Arról is beszélt, hogy ma a V4 a legszorosabb és leghatékonyabb szövetség az unión belül, ezért „a visegrádi országok a nemzetközi térben jelentős mértékben felértékelődtek”. Így van ez az Egyesült Államok vonatkozásában is, a V4 természetes szövetségese az amerikai adminisztrációnak számos fontos geopolitikai kérdésben, például a NATO reformját illetően: világos, hogy a NATO európai lábát meg kell erősíteni, az európai országoknak többet kell tenniük saját biztonságuk érdekében – magyarázta. Hozzátette: éppen ezért Magyarország büszke arra, hogy a balti államok légtérvédelmében, a nyugat-balkáni stabilizációban, az afganisztáni béketeremtésben, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban is rendkívül fontos szerepet tölt be.
    
Azt mondta: a V4 és az Egyesült Államok természetes szövetségesei egymásnak a nemzeti szuverenitás megítélésében is.
    
Szijjártó Péter kiemelte: a világban drámai gyorsaságú változások zajlanak, és ezeknek a változásoknak eddig a győztesei közé tartoznak a közép-európai országok. „Azonban ezt nem adták ingyen, sokszor nagyon komoly nyomásgyakorlás ellenére kellett ésszerű politikai megoldások mellett dönteni, amelyek a nemzetközi mainstreambe kétségtelenül nem illettek bele” – fogalmazott.
    
Úgy látja, mára azonban bebizonyosodott, hogy a közép-európai politikák helyesek voltak, ennek köszönhető, hogy a közép-európai országok, a V4 tagjai a nagy világpolitikai és világgazdasági változások győztesei közé tartoznak. Ez nem lehetett volna így, ha a V4 nem tudta volna megőrizni az egységét, amely minden nyomásgyakorlás ellenére fennmaradt – jelentette ki a külügyminiszter.

(MTI)