Gyilkosság elkövetésével vádolták meg az  Elkben letartóztatott 26 éves tunéziai állampolgárt – jelentette be hétfőn a lengyel ügyészség az északkelet-lengyelországi városban lezajlott eseményekről nyilatkozva.

Elkben szilveszter éjjel megkéseltek egy 21 éves helyi lakost, aki ennek következtében életét vesztette. Az elki kerületi ügyészség illetékese hétfő reggeli sajtóértekezletén elmondta: a gyilkosság azután történt, hogy az – egyébként büntetett előéletű – fiatalember, aki egy barátjával együtt ment be egy kebab étterembe, fizetés nélkül két üveg itallal távozott onnan. Az ügyészség közölte: a lopás előtt valószínűleg szóváltás mérgesítette el a helyzetet, a részletek tisztázása folyamatban van.

Az étterem tunéziai állampolgárságú szakácsa, valamint a tulajdonosa – aki a legújabb ügyészségi közlemény szerint algériai-lengyel kettős állampolgár – a távozó lengyel után eredt, a másik vendég – az eddigi értesülésekkel ellentétben – az étteremben maradt. Az utcán szóváltást követően verekedés alakult ki, és eközben szúrták le a lengyel férfit. Barátja, aki szintén büntetett előéletű, ezt követően ment ki a bárból, ahová távozáskor egy petárdát dobott be.

A kiérkező rendőrök őrizetbe vették a bárban tartózkodó négy férfit, a tunéziai és az algériai mellett – nem hivatalos sajtóértesülések szerint – még egy algériai és egy marokkói állampolgárt. Ügyészségi közlemény szerint a bártulajdonost is megvádolhatják a halálos kimenetelű verekedésben való részvétellel, és elrendelhetik három hónapos letartóztatását. A két külföldit, aki a verekedés idején az étteremben maradt, valószínűleg hétfő estig szabadon engedik, az eljárásban a továbbiakban tanúként szerepelnek.

A gyilkosság nyomán vasárnap tüntetések zajlottak le a városban.

Mariusz Blaszczak belügyminiszter hétfőn a lengyel közszolgálati rádiónak nyilatkozva kijelentette: Lengyelország biztonságos ország, a gyilkosság elkövetőjével és a közrendet megzavaró garázdákkal szemben a törvények szerint fognak eljárni.

Ezzel arra utalt, hogy a gyilkosság hírére az étterem előtt vasárnap reggel több száz ember gyűlt össze, és éjfélig tartó zavargások törtek ki, melyek során kövekkel betörték az étterem kirakatait, és megdobálták a kiérkező rendőrök autóit is.

A közeli Olsztynból érkező, katonákkal is megerősített rendőrség kordonnal zárta el azt az útszakaszt, ahol az étterem található. A rendőrök paprikasprayt vetettek be, 28 tüntetőt őrizetbe vettek, s az összecsapásokban két rendőr könnyebben megsérült. Az ügyészség hétfői közleménye szerint az őrizetbe vett tüntetőket kedd estig hallgatják ki, egyenként állapítva meg esetleges büntetőjogi felelősségüket.

A belügyminiszter rádiónyilatkozatában kiemelte, hogy Lengyelországban nem állnak fenn a nyugat-európai országokban tapasztalható problémák, ahol a muzulmán bevándorlók egy része a helyi társadalomba nem integrálódó gettókba tömörül. A kedvező lengyel helyzet szerinte annak is köszönhető, hogy a jelenlegi kormány nem hajtja végre az előző kabinet által vállalt kötelezettséget illegális bevándorlók egyszeri kötelező befogadására.

A miniszter a más országokban elkövetett terrortámadásokkal magyarázta, hogy az elki tüntetők migránsellenes jelszavakat skandáltak. „Lengyelországban nem áll fenn ilyen terrortámadások veszélye” – hangsúlyozta.

Nem hivatalos sajtóértesülések szerint az őrizetbe vett külföldiek legalább néhány hónapja élnek a városban, egy helyi vállalkozó által működtetett két kebab bárban dolgoznak. Elk polgármestere azt mondta vasárnap a Wirtualna Polska hírportálnak, hogy a városban csak néhány, a Közel-Keletről származó ember él, sokkal több az Ukrajnából érkezett bevándorló. Eddig nem történtek ilyen konfliktusok, eltekintve egy másik kebab bárban néhány hónappal ezelőtt kitört verekedéstől, amelynek rendőrségi beavatkozás vetett véget.

A polgármester hétfőn azt közölte a sajtóval: Elk utcáin jelenleg nyugalom van, a belügyminisztérium „szükség esetére” rendőrségi megerősítést ígért az önkormányzatnak. Az elki kerületi ügyészség illetékese a meggyilkolt fiatalember testvérének felhívását idézte, hogy az áldozatról a helyi lakosok legfeljebb egy néma meneten emlékezzenek meg, ne rendezzenek újabb tüntetéseket. Hétfő este Elkben gyászmisét mutatnak be az áldozatért.

MTI