New York államban letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát a novemberi időközi választás napján – jelentette az NBC televízió.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az 56 éves Paul Rosenfeldet a New York városától mintegy 20 kilométernyire északra fekvő Tappan városkában, a házában tartóztatták le még kedden, de ezt csak szerdán, a vádemelést követően közölték az amerikai hatóságok.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azzal vádolja Rosenfeldet, hogy otthonában robbanószerkezetet készített, amellyel a washingtoni kongresszus épülete előtti téren akarta felrobbantani magát. Tervéről augusztus óta rendszeresen leveleket és SMS-üzeneteket küldött egy pennsylvaniai újságírónak, aki értesítette a hatóságokat. 

Az FBI átkutatta a férfi otthonát, és az alagsorban megtalálta a házilag készített, működőképes pokolgépet, amelyet el is szállítottak. Rosenfeld bevallotta, hogy valóban merényletet tervezett november 6-ra, és azt is elmondta, hogy az interneten rendelte meg a készülékhez szükséges anyagokat. 

Rosenfeld egyedül cselekedett – közölte az FBI. A nyomozók szerint így akarta felhívni a figyelmet „radikális politikai nézeteire”. A férfi ugyanis azt vallja, hogy a kormányzati tisztségviselőket – ókori görög mintára – sorshúzással kellene kiválasztani. 

„Rosenfeld terve az amerikai demokrácia elleni lépés volt” – idézte a CBS televízió a vádat emelő Geoffrey Berman ügyészt. 

A férfi ellen tömegpusztító szerkezet törvényellenes előállítása miatt emeltek vádat. Ez tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. Továbbá vádat emeltek ellene tömegpusztító szerkezet államok közötti szállítása és robbanóanyag vásárlása miatt is, ennek a büntetési tétele szintén tíz évig terjedő szabadságvesztés.