Diplomáciai úton tiltakozott Varsó Christian Kern nyilatkozata miatt, amelyben az osztrák kancellár Magyarország és Lengyelország uniós támogatásának csökkentését szorgalmazta egyebek között a menekültelosztási kvóta kapcsán – derül ki a lengyel külügyi tárca honlapján pénteken nyilvánosságra hozott közleményből.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Varsó Kernnek a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapban szerdán megjelent interjújára reagál.
    
A közlemény szerint a lengyel külügyminisztérium képviselői a varsói osztrák nagykövettel folytatott megbeszélés során  Lengyelország tiltakozását fejezték ki az interjúban foglalt „több javaslat és értékelés” miatt.
    
Az uniós jogra, valamint „az Európai Unió strukturális alapjainak lerakásakor elfogadott célokra” hivatkozva a lengyel diplomaták annak „helytelenségére és alaptalanságára” mutattak rá, hogy Kern az uniós alapokból való támogatás csökkentése mellett állt ki – olvasható a közleményben.
    
Arra vonatkozóan, hogy Kern az interjúban kifogásolta Varsónak és Budapestnek a menekültek elosztására vonatkozó álláspontját, úgy értékelve, hogy a két ország hajlandósága az európai szabályok betartására „nagyon csekély”, a lengyel diplomaták a közlemény szerint leszögezték: az Európai Unió Bíróságánál beperelt kényszerű menekültátirányítás ügye semmiképpen nem függ össze az uniós strukturális alapok témájával.
    
Ugyanígy értékelték a Lengyelországgal szemben az Európai Bizottság által elindított kötelezettségszegési eljárás és az uniós támogatások közötti összefüggést.
    
A beszélgetés során a felek abban állapodtak meg, hogy a lengyel álláspontot „sürgősen” továbbítják az osztrák külügyminisztériumba és a kancellári hivatalba – áll a lengyel dokumentumban.
    
A Kern-interjú megjelenése napján az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

(MTI)